Egy kis érdekesség

Jártam az országot és erre a könyvecskére akadtam.
Érdekes minden kezdő kalandornak fontos lehet, aki még csak ismerkedik a kalózok világával. Oh de a régi hajósok se keseredjenek, azoknak is tartogat érdekes kincseket eme könyvecske.

 Tádáááááá!
Poszter és sok érdekes információ:

Nekem érdekes olvasmány volt. Ajánlani tudom csak a kalandoroknak. Hajrá és ússzunk az árral szembe, a szél repítse messzire elménk képzelő hajóját!

Doku no Ame tombol

Bocsi gyerekek hogy egy ideje nincs frissítés de azt hiszem foghatom a rossz időre és a rossz szerencsére... na mindegy most kicsit tombolok találtam rengeteg irtó aranyos képet!
Mindegyik az One Piece-ből való, és ott is Roronoa Zoro-ról készültek (hát láss csodát eléggé szívemhez nőtt karakter)

Íme a képek:

Azt hiszem hirtelen ennyi :) Remélem azért tettszettek a képek, persze az elmaradhatatlan rum!

3. fejezet

Alex pov

Na szép, Ziala alaposan kiütötte magát!

- Hé, kelj már fel! – rázom meg a földön fekvőt. De nem mozdul. Most mit csináljak? Indulnék, hogy mentsem a menthetőt, de eszembe jut, hogy se kormány, se ágyú. Mégis mire gondolt, amikor a hajót csinálta?!

Hirtelen valamilyen különös módon a hajó egyszer csak elindul. Elég furcsa, hiszen a szél se fúj, talán egy kósza áramlat löki odébb, de sikeresen távolodunk a kísérteties kalózhajótól, és mivel Blue Shadow kivételesen gyors, hatalmas előnyre teszünk szert, és a másik hajó már csak kis pontnak látszik a távolban.

- Hé, Ziala, ébredj! – próbálkozom még egyszer, de sikertelenül. Úgy látszik, nem fog egyhamar felébredni. Azért remélem, idővel jobban lesz. Látom, hogy egy sziget felé tartunk. A hajó szépen felsiklik a sekélyesre. Zialá-val együtt a mentőcsónakba szállok és a part felé veszem az irányt. Maga a sziget csendes, és kifejezetten békésnek tűnik. Ám valami mégsem hagy nyugodni, olyan érzésem van, mintha a bokorból leskelődnének.

- Gyertek elő, tudom, hogy ott vagytok! – kiáltom határozottan. Erre a sziget népe félénken előmászik rejtekhelyéről. A látvány megdöbbent, ugyanis az emberek között olyanok is vannak, akiknek a teste az előbbi kalózokhoz hasonlóan foszlásnak indult, sőt, két lábon járó csontvázak is akadnak itt. Megvallom, kissé elbizonytalanodom.

- Ööö… Nincs köztetek véletlenül egy orvos? A barátomnak segítség kéne.

- De, van. – hallom a választ és egy magas, szőke lány lép elő. – Mi történt vele? – tér egyből a lényegre.

- Nem tudom, egyszer csak összeesett.

Máris vizsgálni kezdi Zialá-t és közben csak hümmög.

- Hm… hm… - közben mosolyogva rám néz. – Nincs semmi baja, csak megcsípte egy álombogár.

- De miért nem mozdul? – kérdezem. Kicsit aggódom miatta.

- Nyugalom, mondtam, hogy semmi baj. Az álombogár mérgének hatására a lelke kiszállt a testéből, de amint a méreg felszívódik, a lelke visszatér. – mosolyog tovább.

- Mi az, hogy kiszállt? És hol van most a lelke?! – ez cseppet sem hangzik megnyugtatónak.

- Minden rendben lesz. – mosolyog tovább. Majd hirtelen engem kezd vizslatni. – Mi történt a szemeddel? – kérdi, utalva a szemkötőmre.

- Ja, az? Harci sérülés.

- Hadd nézzem!

Leveszem a szemkötőt, mire a lány láthatóan megretten.

- Te jó ég, látta ezelőtt orvos?!

- Dehogy! Ez semmiség, magától meggyógyult.

- Vannak még ilyen sebeid?

Bólintok és leveszem a felsőm. Erre a lány még jobban elképed.

- Egek! Egyik-másik akár halálos is lehetett volna!

- Ugyan, ezek csak karcolások. – próbálom megnyugtatni. Egy pillanatnyi csend után felkacag.

- Olyan vagy, mint egy tűpárna! – mondja vidáman. Mégis mik ezek a hirtelen hangulatváltások?

- Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy hol vagyunk? – mondom magamban töprengve. Tulajdonképpen nem is várok rá választ, nem feltételezem, hogy tudja közülük bárki is.

- Gyere! Mindent el fogunk magyarázni, amit csak tudunk. Hozd a barátodat is!

Egy kezdetleges kis kunyhóba vezet, ahova a többiek is követnek. Lefektetem Zialá-t egy ágyra, én pedig szépen leülök és végighallgatom a doki mondókáját. Megtudom, hogy a neve Minota Nandin, és hogy ő is egy hajón utazott, amikor ide került. Tulajdonképpen mindenki, aki itt van, hajóúton volt, amikor elkapta a különös vihar.

- Van, aki már több száz éve van itt. – folytatja a mesét.

- Nem mondod, hogy… - döbbenek le. Ránézek az élő csontvázakra.

- Így van. Nekik már rég halottnak kéne lenniük. A testük nem is bírta ezt a hosszú időt, de a lelkük mégsem tud a túlvilágra távozni. Ezért is van biztonságban a barátod. A lelke vissza fog térni.

- Mint azoknál a kalózoknál?

- Igen, valószínű. Többféle népség került ide. Vannak köztünk kalózok és békés utazók is.

- Hát én ugyan nem maradok itt az idők végezetéig!

- Igazán? És mégis hogyan akarsz kijutni innen?

- Még nem tudom. De én nem fogom feladni.

Nandin mosolyogva rám néz. – Jól van, de akkor minket is vigyél magaddal! – mutat körbe.

A szemem megakad a gyászos kinézetű egyéneken.

- Ti is jönni akartok? – kérdezem.

- Igen. – válaszolja az egyikük.

- Úgy is, hogy akkor bizonyára meghaltok?

- Ennél az életnél még a halál is jobb. – tárja szét a kezét.

- Rendben, akkor mindannyiótokat magunkkal viszünk. – mosolyodom el. – Egyébként engem Alexis Roberts-nek hívnak, a barátomat pedig Ziala Desiré-nek.

Hirtelen kiabálást hallunk odakintről.

- kalózok! Kalózok jönnek!

- Jaj, ne! – riad meg Nandin. – Biztosan meglátták a hajótokat! Így elbújni sem tudunk!

Kirohanunk a házból.

- Mindenki jöjjön velem! – kiabálom. – Gyertek a hajóra! Elmegyünk innen!

Hogy hogyan fogom indulásra bírni a hajót, fogalmam sincs, de hátha szerencsém lesz megint.

A partra kiérve meglátom a tengeren a kalózhajót. Elég messze van még, de azt így is látom, hogy ezek az előbbi kalózok. Zialá-val a hátamon beülök a csónakba és beültetek még pár embert magam mellé. Remélem, lesz annyi idő, hogy mindenkit átszállítsak Blue Shadow-ra.

Fortuna ismét a kegyeibe fogad, mert sikerül mindenkit épségben felvinnem a hajóra, és a hajó útnak indítása is könnyen megy. Ráadásul Blue Shadow ezúttal is elhagyja a kalózokat.

- Vajon hogyan mehet ez a hajó? – kérdezi Nandin elmélázva.

- Ki tudja? Ziala építette ilyenre. Elég furcsa alak, ha engem kérdezel.

- Ahogy te is. – jegyzi meg a szőke lány.

- Na, nem mintha te nem lennél az. – vágok vissza.

Kis szünet után mind a ketten felnevetünk. Erre a hajó hirtelen ránt egyet, amitől kis híján orra bukunk.

- Mi az ördög van vele?! – kiáltok fel idegesen.

Már napok óta vagyunk tengeren ebben a fura világban. Ötletem sincs, hogyan keveredünk ki innen, amit már egyre többen nehezményeznek. Ráadásul Ziala azóta sem ébredt fel.

- Nandin, a bogárméreg mennyi idő alatt szívódik fel?

- Már rég fel kellett volna szívódnia, ezért nem tudom, miért nem javul az állapota.

- Csak el ne patkolj nekem. – nézek aggódva a fekvő Zialá-ra.

Az viszont szerencsésnek mondható, hogy azóta egy kalózhajó sem bukkant fel, sem az előbbi sem más.

Időről időre egyre több embertől kapok bizalmatlan pillantásokat.

- Tudod már, hogyan fogunk innen kijutni? – kérdezgetik egyre.

Nem, nem tudom! Ugyanis fogalmam sincs még arról sem, hogy pontosan hogyan és miért jutottunk ide, azon kívül, hogy egy vihar kapott fel minket, de ezzel nem jutok egyről a kettőre. Ráadásul az élelmünk is fogy.

- Tudsz arról valamit, hogy honnan szerezhetünk élelmet ebben a világban? – kérdezem Nandin-tól.

- Nem igazán. A szigeten is a saját élelmiszerkészletünket éltük fel, de nem merném megkockáztatni, hogy az itteni ételből együnk.

Ez elgondolkoztat. Azt hiszem, nincs más választásunk, meg kell támadnunk egy hajót.

- Ha hajót láttok a távolban, szóljatok! Legfőképp, ha újnak tűnik! – adom ki a parancsot. Az egyik tapasztaltabb tengerész látcsövet ragad és az árbockosárba mászik. Pár óra elteltével kiabálni kezd.

- Hajó! Látok egy hajót! Észak felé!

- Nem látod, miféle? – kiabálok vissza neki.

- Kalózhajónak tűnik! De nem ugyanaz, mint az előző!

Ez elég bíztatóan hangzik. Remélhetőleg van megfelelő élelmük. Most már csak azt kell kitalálnunk, hogyan érjük el.

- Valamiből evezőt kéne csinálni. – gondolkodok el. De ekkor Blue Shadow szélsebesen megindul, egyenesen a másik hajó felé.

- Mi a fene folyik itt? – értetlenkedem. Hiszen szélcsend van, a tenger is nyugodt, a hajó mintha önszántából tartana a cél felé. Hamarosan az ellenfélnek is feltűnik, hogy őt üldözzük, először menekülni próbálnak, de mi könnyedén beérjük őket. Ekkor következik be az, amitől a legjobban tartottam. Betöltik az ágyúkat és lőnek. Mindannyian a felépítménybe menekülünk, Blue Shadow viszont továbbra is a másik hajó felé úszik. Egy ágyúgolyó szakítja be a fedélzetet. Valamivel vissza kéne támadnunk. Van pár dolog, amit felhasználhatnánk golyónak, és akár még kartácstüzet is indíthatunk. De mivel lőjük ki?

- Az ég áldjon meg, Zi! Miért nem voltál képes legalább egy ágyút építeni a hajóba?! – fakadok ki mérgemben az eszméletlen lányra.

Néhány pillanat múlva ágyúdörrenést hallani, de sokkal közelebbről, mint az előbb. Ennyire nem jöhettek közel! Kinézek és látom, hogy Blue Shadow orrából egy ágyú nőtt ki. A másik hajó legénysége felbolydult a döbbentettől. Már az első lövés lyukat ütött a hajójukon.

- Gyerünk, támadás! – kiáltom. Megkezdődik a tengeri csata. Ágyúgolyók süvítenek a két hajó közt, miközben mi egyre csak lopjuk a távolságot a másik fél felé. Amint közvetlenül mellé érünk megcsáklyázzuk a hajót, és én és a többi harcra képes ember felugrálunk. Kezdetét veszi az ember-ember elleni harc. Én egy nagydarab kalózt veszek célba, de még vagy négyen támadnak rám. Mivel nem túl erős ellenfelek, nem okoz nagy gondot az ártalmatlanításuk, pár perc múlva eszméletlenül hevernek a padlón.

A csatának gyorsan vége, a kalózok többsége eszméletét vesztette, néhányan megadták magukat, de olyan is volt, aki menekülésre fogta és önként a vízbe vetette magát. A zsákmányt Blue Shadow-ra cipeljük. Van közte minden ami kell, élelem bőséggel, kötelek, sátoranyag, na és persze rum. Egy hordót fel is ütünk az aranyszín nedüből, hogybmegünnepeljük sikerünk, ám engem még mindig foglalkoztat valami. Mégpedig hogy miért bukkant fel épp jó időben egy ágyu? Meg úgy egyébként, Blue Shadow szinte mindig azt csinálta, amit akartam. Főleg amikor Zialá-val kiabáltam. Várjunk csak! Talán ez lehet a megoldás. Az eszméletlenül fekvő lány mellé osonok és a fülébe súgom:

- Ziala, engedd le a vitorlákat!

Kimegyek és látom, hogy a vitorlákat leeresztették, de a környéken senki. Ennek megörülök, de visszamegyek még egy próbáért.

- Ziala, húzd fel a vitorlákat!

Odakint pedig a vitorlák felhúzva! Ez remek! Lássuk mégegyszer! csinálok még pár ilyen kört, amikor Nandin jön velem szembe.

- Alex, mi baja van a hajónak?

- Hogy érted? – kérdezek vissza játszva a tudatlant.

- Hát, tudod, a vitorlák furcsán viselkednek.

- Tényleg? Hát... izé... biztos csak a szél, hehe. – sosem hazudtam valami jól, de ez most kifejezetten rosszul sikerült. Az igazat meg nem akartam elmondani. Ziala most tartozik nekem! Most már csak arra kell rájönnöm, hogyan jussunk ki innen. Hirtelen azt veszem észre, hogy a napot egy felhő takarja el. De nem ám egy bárányfelhő, hanem egy hatalmas, fekete viharfelhő, ami felénk tart, és hozza magával az esőt és ami még rosszabb, a villámokat. A tengeren pedig egy hajónak nincs esélye a villámokkal szemben. Zialá-hoz rohanok.

- Ziala, jön a vihar, vigyél ki innen minket!

A hajó meg is indul, de legyen Blue Shadow bármilyen gyors, az égi áldással nem versenyezhet. Az eső ránk szakad, a villámok körülöttünk csapkodnak, a hajónk pedig ki van szolgáltatva nekik.

- Ziala, szabadíts ki minket erről a helyről! – üvöltöm túl az égzengést végső kétségbeesésemben. Pontosan még én sem tudom, hogy mit tehetne, de úg yérzem, ő az utolsó esélyünk. De a hajó csak áll. Miért nem mozdul? Hiszen kiadtam a parancsot. Bár Ziala többször megszólt ezért, szerinte követelőző vagyok. Azt mondta, ilyenkor kérni illik. Na ne, ez most komoly? Könyörögjek neki? De talán ez az egyetlen esély, úgyhogy biz’ isten kimondom!

- Léccives! – üvöltöm torkom szakadtából és vörösödve a szégyentől, mire a tengeren megjelenik egy örvény. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz jel. A hajó viszont egyenesen felé tart, az örvény pedig beszippant, hasonlóképp, mint az a hurrikán, ami idehozott. A nagy kavarodásban hirtelen azt sem tudom, mi történik, de nagysokára minden elcsendesül. Tengeren vagyunk, víz, ameddig a szem ellát, úgyhogy nem tudom megmondani, hol vagyunk. Mindenesetre Ziala még mozdulatlan. Kiszaladok hát, de a fedélzeten igen gyászos látvány fogad. Élettelen testek és csonthalmok hevernek a hajópadlón, azoké az embereké, akiknek a lelkét foglyul ejtette a másik világ. Az élők kicsit zavartan néznek körbe.

- Hát sikerült. – motyogom az orrom alatt.

- Mi történt? – kérdezi Nandin elámulva. De mielőtt válaszolhatnék nyöszörgést hallunk bentről. Ziala felébredt. Berohanunk hozzá, és az orvos már vizsgálja is.

- Alaposan rám ijesztettél, hallod-e? Azt hittem otthagyod a fogad. – mondom neki üdvözlésképp.

Kissé még összezavarodva pislog rám, majd Nandinra.

- Ne aggódj, orvos vagyok, megvizsgállak. A nevem Minota Nandin. Téged már bemutattak, Ziala Desiré. – hadarja el Nandin derűsen a bemutatkozást.

A vizsgálat után feláll és mosolyogva mondja.

- Kutya baja. Kicsit még nem árt, ha pihen, de mindenképpen rendben lesz.

- Az jó. Már csak arra kéne rájönnünk, hogy hol vagyunk, és hogyan keveredhetnénk el egy sárazföldhöz, hogy kirakjuk az embereket. Nandin, most menj ki! Beszédem van Zialá-val. – szólok a szőke lányhoz.

- Rendben. – mondja kicsit megilletődötten és távozik.

- Ez meg mégis mi a fene volt? - fakadok ki Zialá-ra.

- Micsoda? – kérdi.

- Az, hogy irányítottad a hajót. Tudom, hogy te voltál! – szúrom le, amitől először hátrahőköl, de aztán kihúzza magát és rávágja.

- Igen, én voltam. És?

- Eddig miért nem szóltál?

- Mert előtte nem voltam rá képes. Nem beszéltél róla senkinek, ugye?

- Nem.

- Rendben. Akkor meg kell ígérned, hogy nem árulod el soha senkinek. – mondja szigorúan Ziala. Ettől már én lepődök meg.

- Me-megígérem. nyögöm ki. – De mondd csak, miért csak akkor hoztál ki minket, amikor én „kértelek”?

- Mert nem ártana gyakorolnod a „kérem”és a „köszönöm” fogalmakat. – vigyorog rám.

- Na tudod, kivel szórakozz!

Sokáig nem látunk mást, csak vizet, a hajóval pedig arra tarunk, mint már kiderült, amerre Ziala visz. Társaink földi maradványait a vízbe vetjük, hogy a tenger gondoskodjon róluk. Hamarosan szárazföldet látunk a távolban. Remek, akkor hamarosan megtudhatjuk, merre vagyunk! Mikor kikötünk, a parton csend fogad.

- Ismerős valakinek a hely? – kiáltom el magam, de mindenki csak ingatja a fejét. – Na mindegy, azért csak nézzünk be. – és nyomulok a partot szegélyező erdőbe.

Nem sokára, ahogy Zialá-val az erdő túlsó széle felé közeledünk, hangokat hallok meg. Az összecsapódó fém és dördülések hangja tudtomra adja, hogy itt csata zajlik.

- Mi a baj, Alex? – kérdezi Ziala, amint látja, hogy megtorpanok.

- Forduljunk vissza!

- De miért? Mi va... – ekkor egy nő ront be az erdőbe velünk szemben, karján egy gyerekkel. Sikítva rohan, és hamarosan megtudjuk az okát is, mert egy csapat férfi fut utána. Beérik az asszonyt és egyikük levágja. A nő élettelenül előre zuhan, eltakarva síró gyermekét. Ez a jelenet fájó emlékeket idéz fel és a következő pillanatban Agyart a gyilkos férfi hátába döföm, mire az holtan esik össze. Ekkor a megmaradtakra rontok és addig kaszabolok, míg egy sem marad talpon. De képtelen vagyok megállni és mielőtt magamhoz térhetnék, leszúrom Zialá-t. Ekkor kitisztul minden és kétségbeesetten a barátom szemébe nézek. Nem lehet! Megöltem őt? De valamilyen csoda folytán mégsem esett össze. A kardom is furcs, mintha nem is húsba hatolt volna. Lenézek és látom, hogy Ziala hasán a seb vízként kavarog. Kihúzom Agyart és meglepetten és némileg dühösen Zialá-hoz szólok:

- Ez meg mi volt?

- Jaj, hát nem mondtam volna? Ördöggyümölcs használó vagyok. – néz rám ártatlant játszva.

- Nem, nem mondtad! És ha már itt tartunk, ugye nincsen más meglepetés veled kapcsolatban?

- De igen. Van egy bátyám, akit meg akarok keresni.

- Na szép! Most, hogy ezt megbeszéltünk, mi lenne, ha visszamennénk? – mondom dühösen.

- Most mérges vagy rám? – kérdezi Ziala, miután már egy ideje szótlanul tartunk visszafele. Válaszképp csak mordulok egyet. Erre ő elkomolyodva folytatja. – Tudod, ez nem szép tőled. Kezdetben te sem világosítottál fel ezekre a hirtelen és veszélyes átváltásaidra. És gondolom, neked is vannak még más titkaid is.

Való igaz, vannak. De a valódi oka komorságomnak nem az volt, hogy Ziala nem bízott meg bennem, hanem az, hogy kis híján megöltem a barátomat. Ez pedig nem az első est lett volna. Csak a többieknek nem voltak ilyen különös képességeik, és nem élhették túl a tombolásomst, és az ilyen dolgokat nemigen szokja meg az ember.

- Bocsánat. – bököm ki Ziala legnagyobb megdöbbenésére. Közben megérkezünk a hajóhoz.

- Azt hiszem, itt nincs sok keresnivalónk, úgyhogy induljunk! – siettetem a többieket.

Hajónkkal továbbutazunk újabb szárazföldet keresve. Mivel Blue Shadow már ígyis túl van terhelve, jobb lenne minél hamarabb kitenni az embereket. Nemsoká egy békés kikötőhöz érkezünk. Ennél jobb már nem is lehetne! Szélnek eresztem az utasokat gondolván, majd csak megtalálják a megfelelő hajót. Egyedeül csak Nadi ácsorog mellettünk kicsit bizonytalanul.

- Te nem akarsz hazamenni? – kérdezem.

- Nem arról van szó, csak tudjátok, nem ártana, ha valaki megfigyelné Zialá-t. Már úgy értem, orvosi szempontból. Egy ilyen hosszú eszméletvesztés után még elég bizonytalan az állapota.

- Nekem megfelel. Te mit szólsz hozzá, Zi?

- Rendben van. Úgyis hiányzik a hajóról egy orvos. És úgy vélem, Nadi megfelelő lenne erre a posztra.

- Szerintem erről a hajóról még sok minden hiányzik. – morgom.

- Mit mondtál? – mérgesedik fel Ziala.

- Semmit.

- Na mindegy, inkább azt mondd meg, merre menjünk.

- Hát előre! – rántom ki a kardom nagy lelkesen.

- Jól van, akkor menjünk előre. - áll ki Ziala a hajóorrhoz az említett irányba mutatva, és a hajó megindul újabb kalandok felé.

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vízeken

Azért váratott magára eddig ennek a filmnek az ajánlója mert még nem sikerült meg néznem. és olyat nem ajánlok amit nem láttam és nem tetszett!

Meg kell mondjam az őszintét féltem a filmtől hogy mi lesz, egy trilógia 4. része.... nem tudom féltem hogy elcsépelt lesz. Nekem tetszett, de ki tudja, lehet tényleg sokat várunk el?


Megnéztem egyik ismerősömmel és neki is tetszett, azért volt fontos a véleménye ezen a téren mert eléggé sűrítve néztük (mondhatni egy nap alatt három film és később ez az alkotás) Nos osztom a véleményét kicsit kaland regényes. A régi karakterek meg néhány (jó néhány) új szereplő. Érdekes volt de talán olyan Indiana Jhons a tengeren típusú. Itt már nem igazán a hajó volt a lényeg hanem a kincs.... De nem bonyolódom bele. Jó olvasást és én ajánlom mindenki figyelmébe aki szereti a kalandot és a sok látványt :)

Na és ahogy szokásos tőlem a Wikipédiáról lenyúltam a cselekményt:

Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) Londonban megszökik a fogságból a királyi kihallgatás közben. A kikötőben egy szélhámos visszaél a nevével és legénységet toboroz. Amikor leleplezi, kiderül, hogy ő a múltjából egy nő, Angelica (Penélope Cruz). Ekkor elbizonytalanodik, nem tudja, hogy a nő szereti-e még, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik vele, felhasználva őt az „ifjúság forrása” megtalálásához. Mivel Angelica ismeri az irányt, Jack Sparrow kénytelen felszállni vele az Anna királynő bosszúja fedélzetére, mely Feketeszakáll (Ian McShane), Angelica apjának kalózhajója, így Jack egy olyan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól, vagy a nőtől a múltjából.

Feketeszakáll időnként vudu-varázslatot vet be Jack Sparrow ellen, akiről kisméretű, megmintázott bábuval rendelkezik.

Az „ifjúság forrása” felé tart Barbossa kapitány is (Geoffrey Rush), aki a kalózruhát az angol egyenruhával cserélte fel, de őt a személyes bosszú hajtja Feketeszakáll ellen, aki elvette tőle a hajóját; továbbá az „ifjúság forrása” felé tartanak a spanyolok, akik nem megtalálni, hanem vallási felbuzdulásból elpusztítani akarják a forrást. Barbossa kapitány kényszerű segítője Jack Sparrow elsőtisztje, Joshamee Gibbs (Kevin McNally), akinél ott volt a forrás helyét feltüntető térkép, de gyorsan elégeti, amikor Barbossa kéri tőle.

Az „ifjúság forrása” vizének hasznosítása úgy történik, hogy két ezüst kupa kell hozzá, az egyikben fel kell fogni egy szirén könnyét, mindkettőbe tölteni kell az „ifjúság forrása” vizéből, és aki a szirén könnyével vegyített vizet megissza, az a másik ember élethosszát megkapja (beleértve azt is, ameddig élt volna, mert ő a kupa felhajtásakor meghal).

A szirének felül gyönyörű, kétéltű nők, akik alul hosszú és erőteljes halfarokban végződnek. A tengerben élnek. Szeretik hallgatni a tengerészek énekét és ők maguk is énekelnek. Azonban a tengerészeket magukkal rántják a mélybe, ahol azok megfulladnak.

A kalózoknak egyetlen szirént sikerül zsákmányolniuk, akit magukkal visznek, mert a szirén könnyére friss állapotban van szükség. A szirént megszereti a kalózok közé keveredett misszionárius, aki többször segít rajta, hogy életben maradhasson.

A kupák elvileg egy megfeneklett kalózhajóban találhatók. Egyszerre ér oda Jack Sparrow és Barbossa kapitány, azonban egy összecsapás után rájönnek, hogy a kupákat már megkaparintották a spanyolok, ezért átmenetileg összefognak, hogy megszerezzék tőlük, ami sikerül is nekik. A kalózhajón észrevesznek üvegpalackokat, amikben elvarázsolva valóságos hajók vannak (köztük a Fekete gyöngy is).

A forrásnál összecsapnak az ellenfelek, Barbossa kapitány egy mérgezett élű karddal leszúrja Feketeszakállt, a spanyolok lerombolják a forrást.

Jack Sparrow (szándékosan vagy véletlenül?) felcseréli a két kupát, így Angelica marad életben és apja, Feketeszakáll hal meg (aki az élethosszabbító kupát választotta).

Jack Sparrow kirakja Angelicát egy lakatlan szigeten egy töltött pisztollyal, aki elmondja neki, hogy gyereket vár tőle. Jack egy pillanatra elbizonytalanodik, majd otthagyja Angelicát.

Jack Sparrow és elsőtisztje egy tengerparton ballagnak. Az elsőtiszt az összes hajó palackját elhozta egy nagy zsákban. Jack elmondja neki, hogy azért nem itta meg a vizet, mert nem szeretné tudni a halála napját.

Easter egg: Újra a lakatlan szigetet látjuk, rajta Angelicával. A hullámok a lábához sodorják a Jackről mintázott vudubabát…

Szereplőkről képek:

Jack Sparrow:

Angelica, Jack, Fekete szakáll:

Angelica az Anna királynő bosszúja másod tisztje:

Barbossa Kapitány:

(Meglepődtem mikor először így viszont láttam... a rettegett Kalózkapitány nyalizik a királynak... furi volt...)

Joshamee Gibbs: Jack első tisztje:

A csuhás és a szirén:

Nem hittem volna hogy a szirének képesek emberi alakot is fel venni, de hát vannak meglepetések.

Na még egy borító így utoljára :)

2. fejezet

Ziala Deziré szemszög:

Békésen pakolászok a műhelybe, hogy ne legyen olyan rumli mire haza ér mester. Kopogtatnak, mit kopog, inkább dörömböl a békémet meg rontó egyén.
Kinyitom, mert hát ha munkáról van szó, és láss csodát. A dél előtt kikötött romhalmaz kormányosa zargat, hogy menjek segíteni, mert a városban azt mondták én vagyok a legjobb hajó ács. Végtére is ezt vehetem dicséretnek is. Jól is esik, hát megyek. Nekem mindegy hogy kalóz vagy kereskedő, esetleg hadi-tengerész. Itt az a fő, hogy fizesse ki a munkám árát.
Nem egyezünk meg az összegben. Előbb látnom kell a hibát.
A legrosszabbra felkészülve viszek mindent faanyagot meg szerszámokat.
A munkával nincs baj, szép kis zátonyos szakadás. Nem baj. Hamar kész leszek vele. Viszont amit a hajón találok a raktár mélyén, meg lep, egy potya utas. Na de nem is ezzel lenne baj, hanem azzal hogy hozzám ér. Hozzám ér és még csak nem is leszek rosszul tőle. Annyira meg döbbenek hogy meg is fagyok.
Végül elenged és még dolgozni is hagy. Ahogy végzek a munkával, atrocitálom kéri, hogy húzzam ki a csávából. Végül beadom a derekam neki. Érdekel hogy miért nem hatott rám úgy, mint a többi. Na meg valami különös dolog lengi körbe, ami megint csak a fantáziám izgatja.
A matrózokat zsebre teszem. Még hajlandó fel emelni a srác hordóját is és elhozni a műhelyig, ami tegyük hozzá nincs közel. Mester nincs itthon szóval jól eljátssza a beteget. Végül pénzt is kapok még. Az alakításnak vége. A matróz távozik, megkapták, amit kellet és én is, ami engem érdekel. Begörgetem a hordót egy olyan helyre, ahol takarásban van és felnyitom. Meg tudom a nevét és azt, hogy kalóz, bár utóbbit csak sejteti. Marasztalom, tartozására hivatkozva.
Remek segéd és jól takarít. Megcsinálja azokat a feladatokat, amik miatt nincs időm befejezni az én drága kicsikémet.
Kiakad, hogy miért vagyok házon kívül így meg mutatom neki a mester művem, Blue Shadowt. Neki is tetszik. Szeretné meg venni, de sajnos nem eladó, csak úgy hajózhat rajta, ha engem is visz magával. Végül meg egyezünk, elvisz magával a tengerre, ha viheti a hajót. Nem rossz egyezség.
Eltelik egy hét talán másfél, este hatalmas robajra ébredek, a zűrzavarban kiderül, hogy drága mesterem tért haza és kölcsönösen behatolónak érzékelték a másikat. Ágyba parancsolok mindenkit, és úgy döntök nincs kedvem még ezzel foglalkozni majd holnap.
Reggel Mester kelt hogy akkor most magyarázzak.
-Megmentettem az életét és jön egyel nekem, segít a házban, nem megy sehova – darálom majd gondolkodva hozzá teszem – megérintet és nem lett rohamom – fel pillantok Gustavora és csak azt látom amit én magam is érzek, meg döbben majd mérlegel végül bólint.
-Be kell segíteni majd a műhelyben is rakodáshoz egész erős legényke.
Ebben maradunk. Hamar kiderül, hogy Alexisnek kitűnő humora van hasonló, mint mesteré. Valamint meg tudom azt is hogy hajón nevelkedett, de mást nem igazán árul el magáról, talán hogy miket eszik, mit szeret csinálni és hogy vágyik a tenger után. Vágyni én is vágyom oda a messzeségbe abba a gyönyörű kékségbe, hogy fel fedezzem csodáit.
-Mester – szólalok meg vacsora után mikor már ö pipázik én mosogatok Alex meg már rég vissza vonult a szobájába egy kiadós böffentés után.
-Mond?
-Kihajózhatnék Blue Shedowal?
-Ki hajózni?
-Igen.
-Kivel?
-Alexissel.
-Mért pont vele?
-Nem tudom valamiért meg bízom benne – vállat vonok.
-Rendben de csak fél évre.
Ez egy hatalmas előre lépés itt.
-De azért figyeld meg, hogy miért bízol benne – dorgál. – Derítsd ki. – és ezzel bocsát ágyba.
Óvatlan pillanataimban apró megfigyeléseket teszek, Alexis nyugodtan meg érinthet, a vállamon, a karomon, sőt még a hátamhoz is hozzá ért már. Még sincs semmi különös előjele annak, hogy bármit hozzá vágtam volna. És ott van az is, hogy egyszer megcsúsztam a felmosásán és egyenesen a karjai közé zuhantam háttal. Megölelt és fel segített. Kész itt szakadt el a cérna, nem értem miért nem vágtam hozzá semmit, mért nem öltem meg? Mi történt?

Gustavo mesterhez érkezik vendég. Nem kedvelem a fazont és még csak nem is jó hangulatban jön, biztos valami rosszban sántikál. Alex elkap, hogy beszéltem e már a mesterrel, hát igen. Beszéltem vele. Kienged csak nem sokáig.
A következő pár napban fel szerelem Blue Shadowot a szükséges felszereléssel, kötelek, némi faanyag a javításhoz és még vászon.
Épp a kései ebédemért megyek hazafelé és már fejben bevásárlok hogy mi minden kell egy utazáshoz.
A konyhában kotyvasztok, és terítek fél kézzel. Alex már az asztalnál ül, mint aki jól végezte dolgát.
-Gyerekek bújjatok el –ront be Gustavo. Alig teljesítjük akaratát a bejáraton dörömbölnek.
Katonák jönnek, hogy adja ki Alexet. Mester ellenkezik végül a szemem láttára szúrja le az egyik pedig még csak nem is volt fenyegető annyira.
Alexis elküld, hogy bújjak el. Csak az első kardcsapásig maradok nyugton, egy láda mögé rejtőzöm messze az előszobától.
Hallgatom a hangokat és zokogva fülemre szorítom a kezem. Megölték, miért? Hisz nem tett semmi rosszat. Nem volt egy minta pót apa, de még más baj sem volt soha vele.
A zajok abba maradnak. Némaság borul a házra.
-Jobb, ha megyek. – áll meg felettem véres ruhában és csöpögő kardal Alexis.
-Várj! Nem úgy volt, hogy én is megyek veled? – rohanok utána és karon ragadom, alig nézek körbe máris egy hulla van ott, lehet el sápadtam és kicsit meg is rendülhettem. – Ez… ezt mind te…
-Igen. Így is velem akarsz jönni? – érzem hogy meg akar szabadulni tőlem de ezt én nem hagyom.
-Már nekem sincs maradásom – tárom szét a karom.
Mesterem teste mellet megállok. Miért hagytál itt Gustavo hisz meg ígérted hogy vissza vársz.
Alex sietett, bármikor jöhet az erősítés. Felütök egy rumos hordót.
-Rád mester – és egy-egy kupával töltök. – Tessék – nyomom az egyiket a döbbent srác kezébe. A hordót fel döntöm, kiborul az ital, lámpát szét töröm és a nyílt lángot eldobom.
-Ez mire volt jó?
-Valahogy el kell temetni, ráadásul sietünk – azzal már szaladok is a hajóács műhelybe. Fel markolom a szerszámaimat és még pár elengedhetetlen dolgot.
Alexis már a fedélzeten vár. Fel húzzuk a horgonyt és a vitorlát az esti dagálynak köszönhetően dagasztja a szél.
-Hajrá kicsim – simítok végig a hajó korlátjának fáján és a hajó meg lódul.
Lemegyek a raktárba, megnézem a szívet.
A nyílt tenger felé tartunk ott most a biztosos nekünk és valószínűleg kint is fogunk éjszakázni. A raktárnak van egy külön el különített része. Ott rejtőzik a titok nyitja. Blue Shedow ereje.
Minden rendben van vele. Lekucorodok a kis szoba sarkába és szabad utat engedek érzelmeimnek. Könnyeim potyognak, némán zokogok, elsiratva egy oylan helyet amit végre oly sok év után otthonomnak nevezhettem. Egy olyan embert aki apám helyett apám volt.

Rázkódásra riadok, ezek szerint elaludtam. A kis szobát kék vibráló fény öleli körbe, tehát veszély nem fenyeget. Alig lépek a raktár területére meg van a rázkódás oka. Alex forgatja fel módszeresen a helyet. Két láda odébb rakása közben engem is észre vesz.
-Te Zi itt egy falat kaja sincs!
-Tudom.
-Mé’?
-Ha biztonságos kikötőbe érünk, veszünk élelmet – azzal ott hagyom. A hajnali derengés körbe ölel, a szél csípősen csapja arcomba a tenger sós vizét. Erről álmodtam évek óta.
-Az áramlatokra vagyunk bízva?
-Vagy a szélre – vállat vonok. – nem kell tudnia, hogy a hajó oda visz ahova én akarom. - Látod azt a kikötőt ott? – mutatok a messzeségbe. Hunyorogva követi a mutatott irányt.
-Igen.
-Ott nincs hadi-tengerész állomás veszélytelen a kikötés, és van a szobában egy álruha neked, hogy nyugodtan partra léphess és segíts a vásárlásban.
-Segíteni?
-Ha enni akarsz, akkor segítesz cipekedni – vágom oda neki és vissza vonulok a saját kis birodalmamba. Összeszedem az ide rejtett pénzem. Most rendesen a seggére kell verni, hogy minden meg legyen. Alig érek fel megint a fedélzetre mikor Alexis kétségbe esetten jön velem szembe.
-Hol a kormány?
-Hova tekernéd? – nevetek rá – Egyébként biztos szívesen igénybe vennéd azt a maskarát, amit kikészítettem neked. Mindjárt kikötünk, szerintem öltözz át.
Morogva ott hagy.
Nézem a közelgő partot, mit rejtesz magadba új világ?
A kikötés pontos és nincs fent akadás. Alexis is előkerül, mi pedig végre a piacra mehetünk.
Kell még némi ruha is, és sok sok alapnyak ételekhez. Ha jól vettem észre Alex szeret enni.
-Fura a hajód – mormog mellettem sétálva és kicsit imitálva a bicegést.
-Miért lenne furcsa? – érdeklődöm kedvesen.
-Van benne klotyó meg mosakodásra alkalmas csap.
-Miért ne lenne? – csodálkozva rá nézek – én terveztem.
-Honnan veszel hozzá annyi vizet?
-Azt bízd rám – kacsintok és megyünk a kovácshoz.
A mesterem régi szerszám készletét hozom el javításra. Alexet addig a megvett cuccokkal visszaküldöm Blue Shedowra.
-Szörnyű ezek a viharok – zsémbel egy öreg a lócán.
-Ne itt károgj öreg. – veti oda a mester.
-De megint jön – krákogja – A szellem vihar – rám mered – Mindenkit el ragad, aki a tengeren van, vagy a hajók közelében.
-Biztos benne? – nézek rosszallóan.
-Fiatal vagy még ahhoz, hogy hitetlen legyél – dorgál – A tengeri szellem vihar minden évben eljön, senki nem tudja mikor csap le, csak egy biztos! Mindenkit, aki kiment a viharba azt magával viszi.
-Zi! – fut be Alexis.
-Mond? – fordulok felé.
-Találtam munkát – vigyorog rám.
-Mit?
-Majd útközbe elmondom – rángat.
-Itt vannak a szerszámok – mondja a kovács és mosolyogva kezembe adja – Jó szerszámok, jól szolgálnak.
Bólintok és megint eszembe jut Gustavo mosolygó arca.
Elmélkedni nincs sok időm Alex el rángat.
-Mi van már – méltatlankodok.
-A kikötőben vesztegel egy rozoga bárka, ha meg javítod busásan fizetnek hallottak rólad.
-Na szép – mérgelődöm – És én még azt mertem feltételezni, hogy magadnak találtál munkát.
-Itt nincs öldöklésre kedv – villantja rám hideg tekintetét. Nagyon mérges lehet. Akkor nem hozhatom fel a múltkorit, pedig érdekelne.
Meg adom magam és hagyom had vezessen. A hajó tényleg rozoga, de van fa anyaguk és még szerszámot is adnának, de arra nem vagyok hajlandó végül alig fél nap alatt kész is vagyok. Alex is segít fát emelgetni.
Már alkonyul mire kész vagyunk. Meg kapjuk pénzt és megyünk Blue Sadowhoz.
-Este könnyebb a tájékozódás a csillagok alapján – konstatálom a tiszta, de szeles eget bámulva. Éjszaka lehet vihar lesz. Nem baj majd bezárjuk az ajtókat, ablakokat és a vitorlát is bevonjuk. Akkor nem lesz baj. És majd Blue Shadow segít.
A nyílt tengerre érve még csak fel ocsúdni sincs időnk, máris leszakad az ég.
-Mi a jó élet folyik itt? – mérgelődik Alexis.
-Segíts bevonni a vitorlákat – mászok a kötélzetre.
-Minek?
-Mert ha elszakadnak nincs elég anyagom – üvöltöm túl a szelet. Arcomba csapja a hajam. Prüszkölök és nem adom fel. Alig érek a tartó kötelekhez az égen, mintha tölcsér jönne létre. Mi történik most?
Blue Shadow irányíthatatlan bárkaként sodródik az örvény felé. Le fogunk zuhanni a mélybe magába szippant. Vagy a tölcsér kap el minket és felrepülünk az égbe.
Míg bámulom a messzeséget, a vihar tombol. A tölcsér és az örvény egyé válik, mi pedig bele keveredünk.

Fáj a fejem és mindenhol sajgok.
-Hol vagyunk? – kérdezem a szürke eget.
-Nem tudom, de kísérteties ez a hely.
Hirtelen ágyú dördül. A hajó meg rándul.
-Lőnek ránk, ne csak ott feküdj – ordít rám Alexis.
De nem tudok meg mozdulni. Olyan érzés kerít hatalmába, ami mintha a hasamat tenger simogatná.
-Ziala a hajó! – kiált Alex fel riadok.
-Mi van a hajóval? – kiáltok vissza.
-Épp ágyúznak minket, te meg békésen horpasztasz a fedélzeten?
-Ne őrjöng, itt vagyok.
-Hol vannak az ágyuk?
-Milyen ágyuk? – nézek rá értetlenül.
-Milyen ágyuk? A tengerbe vetem magam hol a fenében nevelkedtél? – csodálom, hogy tényleg nem vet valamit a tengerbe, mondjuk engem.
A látvány, ami a szemem elé tárul mikor végre sikerül fel állnom megdermeszt. Egy flotta szellem hajó vesz körbe minket. A matrózok mind mind foszlanak rongyosak és a hold is ki bukkan a felhő közül, még kísértetiesebbé téve a látványt.
-Jaj – nyögöm ki, csípést érzek a tarkómon – Mi a…? – oda kapok, egy bogarat kenek szét a nyakamon.
-Hol vagy már Zi? – hallom még Alexis hangját aztán sötétség.
Tenger zúgás ölel körbe. Durranások, majd fájdalom hasit a testembe. Hallom a többi hajót érzem az áramlatokat. Menekülni kell. Muszáj. Merre van a ki út?
Hirtelen fényt veszek észre a sötétséges mélyben, arra irányítom a testem és megyek. Muszáj kijutnom innen.
Még utánam lőnek, még el találnak de már csak súrolási szinten.

1. fejezet

Alex pov

Most aztán igazán nagy bajban vagyok! Először is, a hajó, amin utazok léket kapott. Na, nem mintha annyira szívem csücske lenne ez az átkozott bárka, mert én csak potyautasként vagyok rajta. Engem ugyanis, Alexis Roberts-et, akit földön és vízen rettegnek, csak egy hajón látnának szívesen, egy börtönhajón. És most, hogy egy hatalmas luk tátong annak a raktérnek a falán, ahol én rejtőzöm, hamarosan itt lesz valaki, hogy befoltozza. Ki nem szökhetek, mert odafönn csak úgy nyüzsög a népség. Ezért nincs más választásom, meg kell húznom magam, hogy észre ne vegyenek. Úgyhogy most itt kuporgok a hajófenék legeldugottabb és legsötétebb pontján.

Hangokat hallok, de nem bírom megállni, hogy ne kukucskáljak. Éppen a hajómester jön le és utána… Várjunk csak! Micsoda? Egy ifjú leányzó követi, olyan zöld hajkoronával, mint a hínár. Vajon mit kereshet itt egy ilyen hölgyike? A vén tengerész megmutatja neki a beszakadt deszkákat és lelép, a lány meg dolgozni kezd. Még életemben nem láttam olyan fehérnépet, aki ilyesmihez konyított volna! De ahogy elnézem, ő egész ügyes. Hirtelen valami patkány rohan el mellettem, ami zajt csap. A lányzó erre megijed, és felém fordul. Szerencsére a sötétben nem láthat meg. Ekkor elindul felém.

- Ki van ott? – kérdezi a vaksötétbe. Kislány, gondolod egy patkány válaszolna?

Hátrálni kezdek, de mire észreveszem, már sarokba is szorultam. Elvakított ez a fránya lámpafény! Most mit csináljak? A lámpa az arcomba világít, mielőtt még bármit is kitalálhatnék. Nemsokára szembetalálom magam a lánnyal is. Ösztönösen reagálok, a szájára tapasztom a kezem és a torkának szegezem a szablyámat.

- Ha megnyikkansz, kinyírlak!

Na nem mintha olyan elvetemült lennék, hogy hidegvérrel végezzek vele, de valamivel el kellett hallgattatnom. Úgy látszik, be is vált, mert nem tesz mást, csak meglepetten pislog rám. Mikor megbizonyosodom róla, hogy nem fog kiabálni, elveszem a kezem a szájáról. Még mindig nem mozdul, csak les rám. Lassan kezdem ezt megelégelni, ezért intek, hogy menjen a dolgára. Visszamegy a félkész munkájához, én meg utána baktatok és mellé telepedek. Igazán szépen dolgozik, jól kitanulta az ácsmesterséget. Nem mintha én annyira értenék hozzá, de jó pár híres mester munkáját láttam már a hajón, amin a gyerekkoromat töltöttem. A lány dolga végeztével feláll és menni készül.

- Hé te! – szólok neki. Erre kicsit összerándul és rám néz.
- Mi van? – kérdezi. Kicsit mérgesnek tűnik. Pedig nem is mondtam semmi rosszat.

- Segíts innen kijutni.

- Mi?! De hogyan? Különben is, nem is ismerlek!
- Jól van, jól van. – intek felé. Nem is értem, hogy mit mond, mert mással vagyok elfoglalva. Pár pillanat múlva egy hordót gurítok a fénybe.

- Ez meg mi? – kérdi hitetlenkedve.

- Ez egy üres rumoshordó.

- És hova tűnt belőle a rum?

- Há’ elfogyott. – mondom vigyorogva. Erre válasz helyett csak furcsállva néz rám.

- Na, elmondom, mit csinálj. Kinyitod ezt a hordót, én belebújok, te visszazárod. Szépen oldalra fordítod és kigurítasz benne. Világos?

- De mégis mit szólnának, ha csak úgy kivinnék innen egy hordót?

- Mondd azt, hogy elviszed fizetségként.

- Micsoda?! – háborodik föl – Mégis hogy képzeled, hogy elmegyek innen pénz nélkül?

- Bízz bennem! – mondom neki és komoly arccal ránézek. Ettől úgy tűnik, megenyhül és segít végrehajtani a tervemet.

- Egy lyukat ne felejts vágni! Szeretnék levegőt is kapni.

Ezzel beszögel a hordóba. Odabent csak a sötétség vesz körül, de még hallom tompán a külvilág zaját.

- Hé, megállni!

Érzem, hogy a hordó görgése abbamarad. Ajjaj! Rosszat sejtek!

- Mit gondol, mégis hova viszi azt? – kérdi az előbbi férfihang.

- A mesteremnek viszem. Tudja, ez a fajta rum a kedvence. – válaszol ártatlan hangon a leányzó.

- De akkor sem viheti el csak úgy.

-Rendben, de akkor mi lenne, ha ezt kapnám fizetség gyanánt? – az arcát ugyan nem látom, de nagyon is el tudom képzelni, ahogy szende álmosollyal és nagyokat pislogó szemekkel válaszol. – De megkérhetném arra, hogy segítsen vinni? Nagyon nehéz.

- Hát… jó. – és erre újra elindulunk.

Pár perc múlva végleg megállunk.

- Jaj, nagyon köszönöm. Annyira hálás vagyok, hogy segített. – mondja a lány.

- Nem tesz semmit, kishölgy. Igazán… - visszakozna a matróz.

- Tudja, a mesteremnek már csak ez az egyetlen öröme van az életben. – szakítja félbe a lányzó és mintha el is csuklana a hangja. – Nagyon beteg és az orvosság olyan drága. – a hüppögés most már pityergéssé változik. – A gyógyszerre félretett pénzt nemrég ellopták és… és… fogalmam sincs, honnan szerzek pénzt. – ekkorra már hangos zokogásban tör ki. – Minden munkát elvállalok… de nem tudok annyi pénzt összeszedni… és fogalmam sincs, mit csináljak!

- Jól van, nincs semmi baj. – próbálja csitítgatni a férfi. – Tessék, itt van egy kis pénz, remélem elég lesz.

- Jaj, uram, ön igazán kedves.

Nem sokára én is kikerülök a hordóból. A lány nincs nyoma semmilyen aggodalomnak vagy bánatnak, csak mosolyogva mutatja a jól megtermett, dugig tömött pénzes zacskót.

- Ez igen! Te aztán jól megkopasztottad! – mondom elismerően. Erre mind a ketten nevetésben törünk ki.

- Szép előadás volt, mondhatom, remek kalóz lenne belőled.

- Miért, te csak nem vagy kalóz? – kérdezi megdöbbenve.

- De bizony. És nem is akármilyen! Én vagyok Alexis Roberts. – bökök nagy büszkén a mellkasomra.

- Hogy kicsoda?

-  Mi van? Te nem is hallottál rólam? – nézek rá elképedve. – Pedig én eléggé hírhedt kalóz vagyok ám! És nem is kevés vérdíj van a fejemen. – talán ezt az utóbbit nem kellett volna elárulnom, de az hogy nem hallott rólam teljesen ledöbbentett.

- Hát, itt ugyan nem. – von vállat. – De mégis mihez akarsz kezdeni most, hogy idejöttél?

- Őszintén szólva, fogalmam sincs. De majd csak lesz valahogy.

- Mi lenne, ha itt maradnál a műhelyben? Úgyis jól jönne a segítség.

- Nem lehet. – mondom komoran.

- Miért nem?

- Ide figyelj! Nem tudsz rólam semmit! És én mondom neked, nem is akarnál! Jobb, ha most megyek.

De csak nem hagyja abba, utánam jön és megmarkolja a vállamat.

- Várjál csak! Még tartozol nekem!

- Megkaptad a pénzt, vagy nem?

- Azt a munkámért kaptam. De te még jössz eggyel azért, mert segítettem meglépni. Ugye nem akarsz csak úgy eltűnni?

Végül is igaza van. Tartozom neki és a becsületem nem engedné, hogy ne viszonozzam.

- Rendben van. – adom be a derekam. – De nem hagyhatom el a műhelyt! Nem mondhatom el, hogy miért, de így lesz a legjobb.

Erre jókedvűen elmosolyodik. Miért érzem azt, hogy én is besétáltam a csapdájába?

Hirtelen az az érzésem támad, hogy valami kiment a fejemből. Mi lehet az? Ja, meg is van!

- Ha már itt tartunk neked mi is a neved?

- Ziala Desiré.

Hmm. Eléggé furcsa név.

- Mondd, Ziala. A mestered ugye igazából nem is beteg?

- Dehogy is! Csak elutazott, hogy beszerezzen egy ritka faanagot.

Így esett meg, hogy egy hajóácsműhelyben kezdtem el dolgozni. Ziala tartja magát az egyezséghez, nem kell a városba mennem, de szerencsére a ház körül is akad elég munka. Jó itt lenni, bár közel sem annyira, mint a tengeren. De rég volt már, hogy félelem nélkül, szabadon szállhattam hajóra!

- Itt most takaríts ki! – adja ki Ziala a parancsot az egyik nap.

- Itt? Minek? – nézek rá értetlenül.

- Nem látod? Minden csupa kosz! A portól nem látszik a padló színe!

-  Jaaa! Azt hittem, annak eleve ilyen színe van.

Ziala erre a tenyerébe temeti az arcát és csak ennyit mond:

- Na jól van, én megyek, dolgom van. – és elmegy.

Én sosem értettem ezt a takarítás dolgot, pár nap múlva úgyis ilyen poros lesz megint. De mindegy, inkább nekifogok, így legalább elütöm valamivel az időt. Viszont furcsállom, hogy Zialának dolga van. A legutóbbi megrendeléssel is már két napja végzett. Mit csinálhat? Mikor visszatér, kíváncsian megbámulom és le se veszem róla a szemem egészen addig, amíg már kezd teljesen az idegeire menni a dolog és bosszúsan megkérdezi:

- Mit akarsz már?!

- Hol voltál? – nézek rá számon kérően.

- Neked ahhoz semmi közöd. Különben is, kettőnk közül te vagy a gyanúsabb.

- Jó, de én egész nap itt vagyok, nem csinálhatok semmit. De te nem tervezel ellenem semmit sem, ugye?

- Nem, nem tervezek. – sóhajtja. – De ha akarod, be is bizonyítom. Gyere velem.

Int, hogy kövessem.

- Várjál, hova mész? Mondtam, hogy nem megyek emberek közé.

- Nyugi, nincs olyan messze.

Hát, remélem, addig semmi rossz nem történik. És annál jobban furdal a kíváncsiság is. Igaza volt, tényleg nem megyünk messzire. Egy kihalt dokkhoz érünk, ahol egy hajó vesztegel.

- Tyű, helyre kis csónak!

- Hé, ne mondj ilyet róla! Ő az én mesterművem. – mondja büszkén.

- Tényleg te építetted? – és már indulok is felé, hogy felfedezzem. Nagyon szép munka. Könnyű, de masszív és valószínűleg nagyon gyors is. Tökéletes kalózhajó lehetne.

- Bárcsak körbehajózhatnám vele a Földet! – mondom csak úgy magamnak, de ekkor meglátom magam mellett Zialát.

- Tényleg ennyire tetszik? – kérdezi lelkesen.

- Bizony. Nem akarod eladni nekem? Annyi pénzt szedek össze érte, amennyit csak akarsz.

- Szó sem lehet róla! Ő nem eladó. Engem is magaddal kell akkor vinned. – mondja elvigyorodva.

- Hát, ha ennyire akarsz, gyere. – mosolygok vissza cinkosan.

Nagyon izgatott vagyok! Alig várom már az indulást!

- Igaz, még nincs teljesen kész és még fel is kell szerelni a szükséges dolgokkal. Meg persze a mesteremtől is engedélyt kell kérnem, de az nem lesz probléma. – mondja Ziala hazafelé menet.

Az elkövetkező napokban sokkal lelkesebben végzem a teendőimet. A műhelyen kívül sok időt töltök a hajón, amit Ziala Blue Shadow-nak nevezett el. De lehetnek bármilyen örömtelik a nappalok, az éjszakákat még mindig álmatlanul töltöm. Így lehetséges az, hogy egy ilyen álmatlan éjjelen egy gyanús neszt hallok meg a házban. Padlónyikorgás! Valaki bizony jár idebenn. Ziala nem lehet, láttam volna, ha felébred. Egy betörő az! Csendben felkelek és a bejárati ajtó irányába lopózom. Ekkor hirtelen a sötétben feltűnik egy hatalmas alak.

- Most megvagy, te mocsok! – kiáltok rá. A másik rám néz és látszik, hogy dühös.

- Te kis bajkeverő, most elkaplak! – és nekem ront. Én még időben félreugrok, erre ő felkap egy villáskulcsot és azzal támad rám. De nem tud elbánni velem! Ő lehet, hogy nagy és erős, de én gyors vagyok! A verekedést a lámpafény szakítja félbe.

- Mi a fene folyik itt?! – hallatszik a hátunk mögül. Mindketten megfordulunk és egy álmos és igen mérges Ziala áll velünk szemben. – Mi lenne, ha nem zajonganátok így éjnek évadján?!

Hamarosan mind a hárman az asztal körül ülünk. Mint kiderül, az óriás Maximilian Gustavo, Ziala ácsmestere. És hogy ugyebár én sem vagyok tolvaj, hanem az új segéd.

- De mégis mi a fenének kellett ilyen későn hazaállítania?! - kérdezem dühösen.

- Azért, mert most értem haza, világos?! Annik viszont meg én nem örülök, hogy a saját házamban nekem ront egy ilyen kis mitugrász!

- Nem csoda! Ilyen őrült kinézettel ki nem nézné banditának?!

- Hát azért a te ábrázatod sem túl bizalomgerjesztő, fiacskám!

- Jól van, ezt majd holnap megbeszélitek, de most már mindenki menjen aludni! – vág közbe még igencsak álmosan Ziala.

Az elkövetkező hetek ugyanolyan munkával telnek, csak most már a Mesterrel karöltve. A megszokottá vált civódásokon kívül nem történik semmi szokatlan a műhelyben. Egyetlen esetet kivéve.

- Na, megkérdezted már a Mester a hajóval kapcsolatban? – teszem fel a kérdést Zialá-nak.

- Persze, mondtam, hogy sima ügy lesz. Azt mondta, ha elkészülünk, mehetünk, de ne maradjak kint fél évnél tovább.

- Mondd csak, mégis mennyire ismered ezt a fiút? – halljuk a hangot a másik szobából.

- Annyira igen, hogy tudjam, jó gyerek. Nem lesz vele baj. – hangzik a Mester válasza. Egy ismerőssel beszélget, láttam már korábban is errefelé, de abban nem vagyok biztos, hogy jó barát.

- Akkor is vigyázz vele! Ki tudja, mit csinált annak idején.

- Te meg ne üsd az orrod a dolgomba! – mondja a Mester és kitessékeli a férfit a házból. Megfordul és látja, hogy őt nézzük. Komoran rám néz.

- Jobb lesz, ha vigyázol, kölyök. Úgy tűnik, valaki szaglászni akar utánad. – mondja és elmegy.

Bíztam benne, hogy nincs igaza. De ahogy mondani szokás, egyszer minden jónak vége szakad. Pár nappal az eset után a mester beront a műhelybe.

- Azonnal bújjatok el mind a ketten! – mondja nekünk sötét ábrázattal. – A legjobb az lesz, ha a Blue Shadow-hoz mentek! – és már terel is minket a hátsó szobába. Visszamegy, mert valaki belép a bejárati ajtón.

- Te menj előre, én megnézem, mi történik. – mondom Zialá-nak és egy sötét sarokba húzódom. Látom, hogy a Mester négy haditengerésztiszttel beszél. Ziala ekkor mellém kuporodik.

- Mondtam, hogy menjél! – suttogom neki.

- Te ne mondd meg, mit csináljak!

Így mindketten láthatjuk a történéseket.

- Maguk meg mit akarnak? – teszi fel a kérdést mogorván a Mester.

- Ugye maga Maximilian Gustavo? Azt az információt kaptuk, hogy egy körözött személyt bújtat. – válaszolja az egyik, feltehetően a négy közül a legmagasabb rangú tiszt.

- Egy fenét bújtatok! Csak az inasom meg én lakunk itt. Táguljanak innét!

- Nem. Házkutatást kell végeznünk.

- Azt már nem! Azonnal hagyják el a… - kezdi el a Mester, de elakad a szava. A tiszt belémártja a kardját. Zialá-val mind a ketten ledermedünk. A mellkasom összeszorul és hallom, hogy Ziala elnyom egy sikolyt. A tiszt kihúzza a kardját a Mesterből, aki holtan esik össze.

- Önvédelem. – mondja a tiszt, mire a többiek bólintanak. Ekkor érzem, hogy az agyamat kezdi elborítani a düh.

- Ziala, bújj el és ne gyere elő! – mondom, még mielőtt teljesen elveszítem az irányítást az elmém felett.

- De…

- Azonnal tűnj innen! – üvöltök, de már hátra se nézek, hogy mit tesz vagy hova megy, hanem a kardommal előre rontok, egyenesen a négy férfinak.

Mikor újra a józan eszemhez térek, a szobát elborítja a vér és a padlón öt hulla fekszik. Amelyek közül négyet én öltem meg. Méghozzá hidegvérrel. A szoba közepén állok és lihegek. Nem a fáradtságtól, hanem a zaklatottságtól. Ehhez nem lehet hozzászokni, még úgy sem, hogy rengetegszer átéltem már ezt. Miután megnyugszom Ziala keresésére indulok.

- Jobb, ha megyek. – mondom neki komoran, miután megtalálom egy láda mögött.

- Várj! Nem úgy volt, hogy én is megyek veled? – jön utánam, de ekkor meglátja a holttesteket és elsápad. – Ez… ezt mind te…

- Igen. Így is velem akarsz jönni?

Bólint egyet. – Már nekem sincs maradásom. – mondja és szomorúan a mestere holttestére néz. A szemében mintha könnycsepp bujkálna. De ezek nem olyan műkönnyek, amiket párszor láttam már tőle. Tudom, hogy ezek igaziak, és én ezelőtt még nem láttam Zialá-t igazából sírni!

- Azonnal indulnunk kell! Amire még szükségünk van, azt majd útközben beszerezzük.

A Blue Shadow felé vesszük az irányt. A hajót eloldozzuk, a vitorlákat kibontjuk, és a szélre bízzuk magunkat.