Alexis Roberts

Egy jóindulatú, de nem épp illemtudó fiú. Igazi kalóztermészetű, ami nem meglepő, hiszen kalózok között nőtt fel. Egy súlyos gyermekkori trauma miatt azonban van egy másik, gyilkos énje, ami miatt kétes hírnévre tett szert. A bal fülében lévő karika a legnagyobb kincse.

Teljes név: Alexis Roberts

Becenevek: Alex
Neme: férfi
Poszt: kardforgató
Választott fegyver: tengerészkard, név: Agyar
Évei száma: 17
Magasság: 165 cm
Súly: 57 kg
Személyiség: Nem kifejezetten illemtudó, de rendes srác. Van egy kegyetlen, gyilkos énje is.
Ahogyan magát látja: Néha úgy gondolja magáról, hogy egy igazi szörnyeteg.
Szeret: egyedüllét, napsütés, kalózélet
Nem szeret: privateerok, evőeszközzel enni, ha hozzáérnek a fülbevalójához, ha valaki a gyengébbeket bántja
Számára a legfontosabb dolog: a fülbevalója
Kedvenc étele: hús, ananász
Kedvenc itala: rum
Nem szeret enni: spenót
Gyűjt: érdekes apróságok; szép gyöngyök, kagylók, stb.
Álma: híres kalózzá válni, megbosszulni a szerettei halálát

Eszméletlen tények:

Nyolc évesen ölt embert először.
Nagyon magas vérdíj van a fején, kétes híre miatt sokan ismerik és félnek tőle.
Apakomplexusa van.

Kardjával kapcsolatban vegyes érzelmeket táplál. Nyolc éves kora óta megvan és azóta azt használja. Agyarnak hívja.

Élet története (főbb pontokban):
- Nem várt gyerek. Az apja egy fiatal kalóz, az anyja a szülés közben meghal.
- Kalózok között éli gyerekkorát. Mivel az apja túl fiatal, a kapitány segít neki a nevelésében.
- 8 éves, amikor megölik az apját, a kapitányát és a többi bajtársát.
- 17 évesen találkozik Zialával, egy fura lánnyal.
- 17 éves, amikor megalapítják kalózbandájukat.

 

Élettörténet:

Nem tudom, mi üthetett ebbe a lányba, de Ziala mindenképpen íratni akar velem valami memor… memoa… szóval arról kéne írnom, hogy mi történt velem ezelőtt. Apám egy kalóz volt, és ahogy tudom, anyám egy olyan nő, aki… hát tudjátok, olyasvalaki, aki pénzért szórakoztatta a férfiakat. Apám nagyon fiatal volt ekkor és szerelmes lett belé és több éjszakát is eltöltött vele. Egy alkalommal azonban váratlan dolog történt, ugyanis megfogantam. Az ilyesmi aztán meg tudja bonyolítani egy kalóz életét, de apám kapitánya, Lucas Kapitány rávette, pontosabban megparancsolta neki, hogy maradjon anyámmal és neveljenek fel ketten. A szülésnél viszont gyászos dolog történt, anyám ugyanis meghalt. Apám újra csatlakozhatott a még mindig ott állomásozó kalózokhoz, ahová engem is magával vitt. Innentől kezdve kalózokkal beszéltem, aludtam, ettem, röviden szólva kalózok neveltek fel. Szerettem őket, főleg apámat és a Kapitányt, aki szigorú szeretetével nevelt engem is és apámat is.

Egy nap, úgy hat éves forma lehettem, mikor eszembe ötlött egy furcsa gondolat. Apám ugyanis ékszert viselt a fülében és én is vágytam egy olyanra. Hosszas győzködés után beadta a derekát, de mikor a hegyes tű átdöfte a fülemet én hatalmas sírásba kezdtem. Kétségbe esett, nem tudta mivel vidíthatna fel. Ekkor rohant a kabinba a Kapitány, hogy megtudja, kit nyúznak. Meglátott engem és apámat tűvel a kezében, és rögtön tudta mi történt. Apámnak kiosztott egy hatalmas tockost, amit minden ehhez hasonló alkalommal adott neki, majd elém állt és szigorúan rám nézett. Még mindig könnyes szemmel visszanéztem rá, de a tekintetétől egyből elcsendesedtem. ’Hát így kell egy férfinak viselkednie?’- teremtett le, majd kifordult a szobából. Pár pillanat múlva tért vissza, és a markában szorongatott valamit. Leguggolt elém és kinyitotta a kezét. A tenyerében egy csillogó karika volt. Az arcára néztem és meglepődtem, mert rám mosolygott. Ez szokatlan volt tőle, bár előfordult, hogy mosolyogni látták. De ez az arca annyira kedves volt és szívmelengető, hogy ettől én is elmosolyodtam, ő pedig a még kissé vérző lyukba rakta a karikát. Felállt és elsétált. De még odavetette apámnak: ’Legközelebb ne csinálj ilyen butaságot, rendben?’ Apám erre megilletődötten bólintott, majd magához húzott és megölelt. Láttam, hogy ő is mosolyog. Ettől a naptól kezdve ez a fülbevaló volt a legbecsesebb kincsem, mert egyszerre kaptam apámtól és a Kapitánytól.

De ahogy mondják, minden jónak vége szakad egyszer. Egy napon, teszem hozzá, egy igen borús napon egy másik kalózhajó támadott meg minket. Engem a hajófenéken rejtettek el, ahonnan csak némi hangfoszlányt hallottam a csatazajból. Nagy sokára egy ismeretlen ember jött és hozott fel a fedélzetre. Ahogy hurcolt apám vérben úszó és mozdulatlan testét láttam a padlón heverni. Félelmemben és fájdalmamban felsikítottam. Az ellenséges hajóra vittek engem és az életben maradt társaimat. A Kapitány is köztük volt. Nyilvánvaló volt, hogy elvesztettük ezt a csatát. Az ellenséges kalózok kapitánya kivételesen kegyetlen volt, sose felejtem el az arcát. Rajtam kívül minden foglyot megkötöztetett és megkínoztatott. Szörnyű volt, alig bírtam elviselni. Mindenki üvöltött a fájdalomtól. Egyedül a kapitány tűrte hang nélkül. Ezért a másik kapitány még jobban kínozta, közben pedig őrölten kacagott. Úgy éreztem, én szenvedek a legjobban ettől, mikor láttam, hogy az én drága Kapitányom szeméből kiszáll az élet. Ekkor hirtelen minden felgyorsult. Én felpattantam és felkaptam egy közelemben lévő kardot. Elöntött a vad düh és nem bírtam gondolkodni. Eszeveszetten kaszabolni kezdtem mindenkit, aki mozgott. Mikor minden élőlénnyel végeztem a hajón, kitisztult az elmém és körülöttem nem volt más csak vér és halottak. Alig bírtam elhinni, mit tettem. Csak leültem és néztem magam elé. Nem tudom mennyi idő telt el így, amikor haditengerészek találtak a hajóra. Mikor körbenéztek, ők is elképedtek. Nem tudták elképzelni, hogy egy nyolc éves ilyet tegyen. A hajójukra vettek és kitettek a legközelebbi szárazföldön. Magamra hagytak. De én életben maradtam, mert élni akartam. Annak ellenére is, amit tettem. Mert az, amit tettem, szörnyű dolog volt. És nem ez volt az utolsó, mert nem tudom irányítani. Ezért vezeklek minden tisztán töltött pillanatomban. Ezért nem bírok éjszaka aludni. Ezért kényszerülök állandóan városról városra vándorolni.

Egy nap azonban egy váratlan dolog történt. Mert megláttam egy olyan arcot, akit rég halottnak hittem. A gyűlölt kaptány volt az. Fogalmam sincs, hogyan maradt életben, de meg akarom találni és végezni akarok vele.

De abban a helyzetben még nem tudtam cselekedni. Bizonyára nagyon erős. Felszálltam hát egy élelmet szállító hajóra, ahogy mindig is tettem és úticélomat a gondjaira bíztam. Ezen a hajón találtam szembe magam Zialával, évek óta az első olyan emberrel, akit barátomnak tekinthetek. Kicsit furcsa ugyan, de manapság ki nem az? A műhelyében történt borzalmak óta már ő is tud a titkomról, mégsem rettent meg tőlem, sőt, velem akar jönni és még hajót is biztosít. Remélem, meg tudom majd bosszulni apám, a Kapitány és a társaim halálát és nem kell többé ezzel a teherrel élnem.

De most már befejezem mondókámat, Ziala is sürget, hogy indulnunk kéne. Nem tudom, ki fogja ezt olvasni, és mit tanul majd belőle, de talán valakinek, esetleg egy krónikásnak még jól jöhet, ha meg akarja írni a híres kalóz, Alexis Roberts történetét.