2012. szeptember 25., kedd

3. fejezet



Alex pov

Na szép, Ziala alaposan kiütötte magát!
- Hé, kelj már fel! – rázom meg a földön fekvőt. De nem mozdul. Most mit csináljak? Indulnék, hogy mentsem a menthetőt, de eszembe jut, hogy se kormány, se ágyú. Mégis mire gondolt, amikor a hajót csinálta?!
Hirtelen valamilyen különös módon a hajó egyszer csak elindul. Elég furcsa, hiszen a szél se fúj, talán egy kósza áramlat löki odébb, de sikeresen távolodunk a kísérteties kalózhajótól, és mivel Blue Shadow kivételesen gyors, hatalmas előnyre teszünk szert, és a másik hajó már csak kis pontnak látszik a távolban.
- Hé, Ziala, ébredj! – próbálkozom még egyszer, de sikertelenül. Úgy látszik, nem fog egyhamar felébredni. Azért remélem, idővel jobban lesz. Látom, hogy egy sziget felé tartunk. A hajó szépen felsiklik a sekélyesre. Zialá-val együtt a mentőcsónakba szállok és a part felé veszem az irányt. Maga a sziget csendes, és kifejezetten békésnek tűnik. Ám valami mégsem hagy nyugodni, olyan érzésem van, mintha a bokorból leskelődnének.
- Gyertek elő, tudom, hogy ott vagytok! – kiáltom határozottan. Erre a sziget népe félénken előmászik rejtekhelyéről. A látvány megdöbbent, ugyanis az emberek között olyanok is vannak, akiknek a teste az előbbi kalózokhoz hasonlóan foszlásnak indult, sőt, két lábon járó csontvázak is akadnak itt. Megvallom, kissé elbizonytalanodom.
- Ööö… Nincs köztetek véletlenül egy orvos? A barátomnak segítség kéne.
- De, van. – hallom a választ és egy magas, szőke lány lép elő. – Mi történt vele? – tér egyből a lényegre.
- Nem tudom, egyszer csak összeesett.
Máris vizsgálni kezdi Zialá-t és közben csak hümmög.
- Hm… hm… - közben mosolyogva rám néz. – Nincs semmi baja, csak megcsípte egy álombogár.
- De miért nem mozdul? – kérdezem. Kicsit aggódom miatta.
- Nyugalom, mondtam, hogy semmi baj. Az álombogár mérgének hatására a lelke kiszállt a testéből, de amint a méreg felszívódik, a lelke visszatér. – mosolyog tovább.
- Mi az, hogy kiszállt? És hol van most a lelke?! – ez cseppet sem hangzik megnyugtatónak.
- Minden rendben lesz. – mosolyog tovább. Majd hirtelen engem kezd vizslatni. – Mi történt a szemeddel? – kérdi, utalva a szemkötőmre.
- Ja, az? Harci sérülés.
- Hadd nézzem!
Leveszem a szemkötőt, mire a lány láthatóan megretten.
- Te jó ég, látta ezelőtt orvos?!
- Dehogy! Ez semmiség, magától meggyógyult.
- Vannak még ilyen sebeid?
Bólintok és leveszem a felsőm. Erre a lány még jobban elképed.
- Egek! Egyik-másik akár halálos is lehetett volna!
- Ugyan, ezek csak karcolások. – próbálom megnyugtatni. Egy pillanatnyi csend után felkacag.
- Olyan vagy, mint egy tűpárna! – mondja vidáman. Mégis mik ezek a hirtelen hangulatváltások?
- Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy hol vagyunk? – mondom magamban töprengve. Tulajdonképpen nem is várok rá választ, nem feltételezem, hogy tudja közülük bárki is.
- Gyere! Mindent el fogunk magyarázni, amit csak tudunk. Hozd a barátodat is!
Egy kezdetleges kis kunyhóba vezet, ahova a többiek is követnek. Lefektetem Zialá-t egy ágyra, én pedig szépen leülök és végighallgatom a doki mondókáját. Megtudom, hogy a neve Minota Nandin, és hogy ő is egy hajón utazott, amikor ide került. Tulajdonképpen mindenki, aki itt van, hajóúton volt, amikor elkapta a különös vihar.
- Van, aki már több száz éve van itt. – folytatja a mesét.
- Nem mondod, hogy… - döbbenek le. Ránézek az élő csontvázakra.
- Így van. Nekik már rég halottnak kéne lenniük. A testük nem is bírta ezt a hosszú időt, de a lelkük mégsem tud a túlvilágra távozni. Ezért is van biztonságban a barátod. A lelke vissza fog térni.
- Mint azoknál a kalózoknál?
- Igen, valószínű. Többféle népség került ide. Vannak köztünk kalózok és békés utazók is.
- Hát én ugyan nem maradok itt az idők végezetéig!
- Igazán? És mégis hogyan akarsz kijutni innen?
- Még nem tudom. De én nem fogom feladni.
Nandin mosolyogva rám néz. – Jól van, de akkor minket is vigyél magaddal! – mutat körbe.
A szemem megakad a gyászos kinézetű egyéneken.
- Ti is jönni akartok? – kérdezem.
- Igen. – válaszolja az egyikük.
- Úgy is, hogy akkor bizonyára meghaltok?
- Ennél az életnél még a halál is jobb. – tárja szét a kezét.
- Rendben, akkor mindannyiótokat magunkkal viszünk. – mosolyodom el. – Egyébként engem Alexis Roberts-nek hívnak, a barátomat pedig Ziala Desiré-nek.
Hirtelen kiabálást hallunk odakintről.
- kalózok! Kalózok jönnek!
- Jaj, ne! – riad meg Nandin. – Biztosan meglátták a hajótokat! Így elbújni sem tudunk!
Kirohanunk a házból.
- Mindenki jöjjön velem! – kiabálom. – Gyertek a hajóra! Elmegyünk innen!
Hogy hogyan fogom indulásra bírni a hajót, fogalmam sincs, de hátha szerencsém lesz megint.
A partra kiérve meglátom a tengeren a kalózhajót. Elég messze van még, de azt így is látom, hogy ezek az előbbi kalózok. Zialá-val a hátamon beülök a csónakba és beültetek még pár embert magam mellé. Remélem, lesz annyi idő, hogy mindenkit átszállítsak Blue Shadow-ra.
Fortuna ismét a kegyeibe fogad, mert sikerül mindenkit épségben felvinnem a hajóra, és a hajó útnak indítása is könnyen megy. Ráadásul Blue Shadow ezúttal is elhagyja a kalózokat.
- Vajon hogyan mehet ez a hajó? – kérdezi Nandin elmélázva.
- Ki tudja? Ziala építette ilyenre. Elég furcsa alak, ha engem kérdezel.
- Ahogy te is. – jegyzi meg a szőke lány.
- Na, nem mintha te nem lennél az. – vágok vissza.
Kis szünet után mind a ketten felnevetünk. Erre a hajó hirtelen ránt egyet, amitől kis híján orra bukunk.
- Mi az ördög van vele?! – kiáltok fel idegesen.
Már napok óta vagyunk tengeren ebben a fura világban. Ötletem sincs, hogyan keveredünk ki innen, amit már egyre többen nehezményeznek. Ráadásul Ziala azóta sem ébredt fel.
- Nandin, a bogárméreg mennyi idő alatt szívódik fel?
- Már rég fel kellett volna szívódnia, ezért nem tudom, miért nem javul az állapota.
- Csak el ne patkolj nekem. – nézek aggódva a fekvő Zialá-ra.
Az viszont szerencsésnek mondható, hogy azóta egy kalózhajó sem bukkant fel, sem az előbbi sem más.
Időről időre egyre több embertől kapok bizalmatlan pillantásokat.
- Tudod már, hogyan fogunk innen kijutni? – kérdezgetik egyre.
Nem, nem tudom! Ugyanis fogalmam sincs még arról sem, hogy pontosan hogyan és miért jutottunk ide, azon kívül, hogy egy vihar kapott fel minket, de ezzel nem jutok egyről a kettőre. Ráadásul az élelmünk is fogy.
- Tudsz arról valamit, hogy honnan szerezhetünk élelmet ebben a világban? – kérdezem Nandin-tól.
- Nem igazán. A szigeten is a saját élelmiszerkészletünket éltük fel, de nem merném megkockáztatni, hogy az itteni ételből együnk.
Ez elgondolkoztat. Azt hiszem, nincs más választásunk, meg kell támadnunk egy hajót.
- Ha hajót láttok a távolban, szóljatok! Legfőképp, ha újnak tűnik! – adom ki a parancsot. Az egyik tapasztaltabb tengerész látcsövet ragad és az árbockosárba mászik. Pár óra elteltével kiabálni kezd.
- Hajó! Látok egy hajót! Észak felé!
- Nem látod, miféle? – kiabálok vissza neki.
- Kalózhajónak tűnik! De nem ugyanaz, mint az előző!
Ez elég bíztatóan hangzik. Remélhetőleg van megfelelő élelmük. Most már csak azt kell kitalálnunk, hogyan érjük el.
- Valamiből evezőt kéne csinálni. – gondolkodok el. De ekkor Blue Shadow szélsebesen megindul, egyenesen a másik hajó felé.
- Mi a fene folyik itt? – értetlenkedem. Hiszen szélcsend van, a tenger is nyugodt, a hajó mintha önszántából tartana a cél felé. Hamarosan az ellenfélnek is feltűnik, hogy őt üldözzük, először menekülni próbálnak, de mi könnyedén beérjük őket. Ekkor következik be az, amitől a legjobban tartottam. Betöltik az ágyúkat és lőnek. Mindannyian a felépítménybe menekülünk, Blue Shadow viszont továbbra is a másik hajó felé úszik. Egy ágyúgolyó szakítja be a fedélzetet. Valamivel vissza kéne támadnunk. Van pár dolog, amit felhasználhatnánk golyónak, és akár még kartácstüzet is indíthatunk. De mivel lőjük ki?
- Az ég áldjon meg, Zi! Miért nem voltál képes legalább egy ágyút építeni a hajóba?! – fakadok ki mérgemben az eszméletlen lányra.
Néhány pillanat múlva ágyúdörrenést hallani, de sokkal közelebbről, mint az előbb. Ennyire nem jöhettek közel! Kinézek és látom, hogy Blue Shadow orrából egy ágyú nőtt ki. A másik hajó legénysége felbolydult a döbbentettől. Már az első lövés lyukat ütött a hajójukon.
- Gyerünk, támadás! – kiáltom. Megkezdődik a tengeri csata. Ágyúgolyók süvítenek a két hajó közt, miközben mi egyre csak lopjuk a távolságot a másik fél felé. Amint közvetlenül mellé érünk megcsáklyázzuk a hajót, és én és a többi harcra képes ember felugrálunk. Kezdetét veszi az ember-ember elleni harc. Én egy nagydarab kalózt veszek célba, de még vagy négyen támadnak rám. Mivel nem túl erős ellenfelek, nem okoz nagy gondot az ártalmatlanításuk, pár perc múlva eszméletlenül hevernek a padlón.
A csatának gyorsan vége, a kalózok többsége eszméletét vesztette, néhányan megadták magukat, de olyan is volt, aki menekülésre fogta és önként a vízbe vetette magát. A zsákmányt Blue Shadow-ra cipeljük. Van közte minden ami kell, élelem bőséggel, kötelek, sátoranyag, na és persze rum. Egy hordót fel is ütünk az aranyszín nedüből, hogybmegünnepeljük sikerünk, ám engem még mindig foglalkoztat valami. Mégpedig hogy miért bukkant fel épp jó időben egy ágyu? Meg úgy egyébként, Blue Shadow szinte mindig azt csinálta, amit akartam. Főleg amikor Zialá-val kiabáltam. Várjunk csak! Talán ez lehet a megoldás. Az eszméletlenül fekvő lány mellé osonok és a fülébe súgom:
- Ziala, engedd le a vitorlákat!
Kimegyek és látom, hogy a vitorlákat leeresztették, de a környéken senki. Ennek megörülök, de visszamegyek még egy próbáért.
- Ziala, húzd fel a vitorlákat!
Odakint pedig a vitorlák felhúzva! Ez remek! Lássuk mégegyszer! csinálok még pár ilyen kört, amikor Nandin jön velem szembe.
- Alex, mi baja van a hajónak?
- Hogy érted? – kérdezek vissza játszva a tudatlant.
- Hát, tudod, a vitorlák furcsán viselkednek.
- Tényleg? Hát... izé... biztos csak a szél, hehe. – sosem hazudtam valami jól, de ez most kifejezetten rosszul sikerült. Az igazat meg nem akartam elmondani. Ziala most tartozik nekem! Most már csak arra kell rájönnöm, hogyan jussunk ki innen. Hirtelen azt veszem észre, hogy a napot egy felhő takarja el. De nem ám egy bárányfelhő, hanem egy hatalmas, fekete viharfelhő, ami felénk tart, és hozza magával az esőt és ami még rosszabb, a villámokat. A tengeren pedig egy hajónak nincs esélye a villámokkal szemben. Zialá-hoz rohanok.
- Ziala, jön a vihar, vigyél ki innen minket!
A hajó meg is indul, de legyen Blue Shadow bármilyen gyors, az égi áldással nem versenyezhet. Az eső ránk szakad, a villámok körülöttünk csapkodnak, a hajónk pedig ki van szolgáltatva nekik.
- Ziala, szabadíts ki minket erről a helyről! – üvöltöm túl az égzengést végső kétségbeesésemben. Pontosan még én sem tudom, hogy mit tehetne, de úg yérzem, ő az utolsó esélyünk. De a hajó csak áll. Miért nem mozdul? Hiszen kiadtam a parancsot. Bár Ziala többször megszólt ezért, szerinte követelőző vagyok. Azt mondta, ilyenkor kérni illik. Na ne, ez most komoly? Könyörögjek neki? De talán ez az egyetlen esély, úgyhogy biz’ isten kimondom!
- Léccives! – üvöltöm torkom szakadtából és vörösödve a szégyentől, mire a tengeren megjelenik egy örvény. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz jel. A hajó viszont egyenesen felé tart, az örvény pedig beszippant, hasonlóképp, mint az a hurrikán, ami idehozott. A nagy kavarodásban hirtelen azt sem tudom, mi történik, de nagysokára minden elcsendesül. Tengeren vagyunk, víz, ameddig a szem ellát, úgyhogy nem tudom megmondani, hol vagyunk. Mindenesetre Ziala még mozdulatlan. Kiszaladok hát, de a fedélzeten igen gyászos látvány fogad. Élettelen testek és csonthalmok hevernek a hajópadlón, azoké az embereké, akiknek a lelkét foglyul ejtette a másik világ. Az élők kicsit zavartan néznek körbe.
- Hát sikerült. – motyogom az orrom alatt.
- Mi történt? – kérdezi Nandin elámulva. De mielőtt válaszolhatnék nyöszörgést hallunk bentről. Ziala felébredt. Berohanunk hozzá, és az orvos már vizsgálja is.
- Alaposan rám ijesztettél, hallod-e? Azt hittem otthagyod a fogad. – mondom neki üdvözlésképp.
Kissé még összezavarodva pislog rám, majd Nandinra.
- Ne aggódj, orvos vagyok, megvizsgállak. A nevem Minota Nandin. Téged már bemutattak, Ziala Desiré. – hadarja el Nandin derűsen a bemutatkozást.
A vizsgálat után feláll és mosolyogva mondja.
- Kutya baja. Kicsit még nem árt, ha pihen, de mindenképpen rendben lesz.
- Az jó. Már csak arra kéne rájönnünk, hogy hol vagyunk, és hogyan keveredhetnénk el egy sárazföldhöz, hogy kirakjuk az embereket. Nandin, most menj ki! Beszédem van Zialá-val. – szólok a szőke lányhoz.
- Rendben. – mondja kicsit megilletődötten és távozik.
- Ez meg mégis mi a fene volt? - fakadok ki Zialá-ra.
- Micsoda? – kérdi.
- Az, hogy irányítottad a hajót. Tudom, hogy te voltál! – szúrom le, amitől először hátrahőköl, de aztán kihúzza magát és rávágja.
- Igen, én voltam. És?
- Eddig miért nem szóltál?
- Mert előtte nem voltam rá képes. Nem beszéltél róla senkinek, ugye?
- Nem.
- Rendben. Akkor meg kell ígérned, hogy nem árulod el soha senkinek. – mondja szigorúan Ziala. Ettől már én lepődök meg.
- Me-megígérem. nyögöm ki. – De mondd csak, miért csak akkor hoztál ki minket, amikor én „kértelek”?
- Mert nem ártana gyakorolnod a „kérem”és a „köszönöm” fogalmakat. – vigyorog rám.
- Na tudod, kivel szórakozz!

Sokáig nem látunk mást, csak vizet, a hajóval pedig arra tarunk, mint már kiderült, amerre Ziala visz. Társaink földi maradványait a vízbe vetjük, hogy a tenger gondoskodjon róluk. Hamarosan szárazföldet látunk a távolban. Remek, akkor hamarosan megtudhatjuk, merre vagyunk! Mikor kikötünk, a parton csend fogad.
- Ismerős valakinek a hely? – kiáltom el magam, de mindenki csak ingatja a fejét. – Na mindegy, azért csak nézzünk be. – és nyomulok a partot szegélyező erdőbe.
Nem sokára, ahogy Zialá-val az erdő túlsó széle felé közeledünk, hangokat hallok meg. Az összecsapódó fém és dördülések hangja tudtomra adja, hogy itt csata zajlik.
- Mi a baj, Alex? – kérdezi Ziala, amint látja, hogy megtorpanok.
- Forduljunk vissza!
- De miért? Mi va... – ekkor egy nő ront be az erdőbe velünk szemben, karján egy gyerekkel. Sikítva rohan, és hamarosan megtudjuk az okát is, mert egy csapat férfi fut utána. Beérik az asszonyt és egyikük levágja. A nő élettelenül előre zuhan, eltakarva síró gyermekét. Ez a jelenet fájó emlékeket idéz fel és a következő pillanatban Agyart a gyilkos férfi hátába döföm, mire az holtan esik össze. Ekkor a megmaradtakra rontok és addig kaszabolok, míg egy sem marad talpon. De képtelen vagyok megállni és mielőtt magamhoz térhetnék, leszúrom Zialá-t. Ekkor kitisztul minden és kétségbeesetten a barátom szemébe nézek. Nem lehet! Megöltem őt? De valamilyen csoda folytán mégsem esett össze. A kardom is furcs, mintha nem is húsba hatolt volna. Lenézek és látom, hogy Ziala hasán a seb vízként kavarog. Kihúzom Agyart és meglepetten és némileg dühösen Zialá-hoz szólok:
- Ez meg mi volt?
- Jaj, hát nem mondtam volna? Ördöggyümölcs használó vagyok. – néz rám ártatlant játszva.
- Nem, nem mondtad! És ha már itt tartunk, ugye nincsen más meglepetés veled kapcsolatban?
- De igen. Van egy bátyám, akit meg akarok keresni.
- Na szép! Most, hogy ezt megbeszéltünk, mi lenne, ha visszamennénk? – mondom dühösen.
- Most mérges vagy rám? – kérdezi Ziala, miután már egy ideje szótlanul tartunk visszafele. Válaszképp csak mordulok egyet. Erre ő elkomolyodva folytatja. – Tudod, ez nem szép tőled. Kezdetben te sem világosítottál fel ezekre a hirtelen és veszélyes átváltásaidra. És gondolom, neked is vannak még más titkaid is.
Való igaz, vannak. De a valódi oka komorságomnak nem az volt, hogy Ziala nem bízott meg bennem, hanem az, hogy kis híján megöltem a barátomat. Ez pedig nem az első est lett volna. Csak a többieknek nem voltak ilyen különös képességeik, és nem élhették túl a tombolásomst, és az ilyen dolgokat nemigen szokja meg az ember.
- Bocsánat. – bököm ki Ziala legnagyobb megdöbbenésére. Közben megérkezünk a hajóhoz.
- Azt hiszem, itt nincs sok keresnivalónk, úgyhogy induljunk! – siettetem a többieket.
Hajónkkal továbbutazunk újabb szárazföldet keresve. Mivel Blue Shadow már ígyis túl van terhelve, jobb lenne minél hamarabb kitenni az embereket. Nemsoká egy békés kikötőhöz érkezünk. Ennél jobb már nem is lehetne! Szélnek eresztem az utasokat gondolván, majd csak megtalálják a megfelelő hajót. Egyedeül csak Nadi ácsorog mellettünk kicsit bizonytalanul.
- Te nem akarsz hazamenni? – kérdezem.
- Nem arról van szó, csak tudjátok, nem ártana, ha valaki megfigyelné Zialá-t. Már úgy értem, orvosi szempontból. Egy ilyen hosszú eszméletvesztés után még elég bizonytalan az állapota.
- Nekem megfelel. Te mit szólsz hozzá, Zi?
- Rendben van. Úgyis hiányzik a hajóról egy orvos. És úgy vélem, Nadi megfelelő lenne erre a posztra.
- Szerintem erről a hajóról még sok minden hiányzik. – morgom.
- Mit mondtál? – mérgesedik fel Ziala.
- Semmit.
- Na mindegy, inkább azt mondd meg, merre menjünk.
- Hát előre! – rántom ki a kardom nagy lelkesen.
- Jól van, akkor menjünk előre. - áll ki Ziala a hajóorrhoz az említett irányba mutatva, és a hajó megindul újabb kalandok felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése