A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vízeken

Azért váratott magára eddig ennek a filmnek az ajánlója mert még nem sikerült meg néznem. és olyat nem ajánlok amit nem láttam és nem tetszett!

Meg kell mondjam az őszintét féltem a filmtől hogy mi lesz, egy trilógia 4. része.... nem tudom féltem hogy elcsépelt lesz. Nekem tetszett, de ki tudja, lehet tényleg sokat várunk el?


Megnéztem egyik ismerősömmel és neki is tetszett, azért volt fontos a véleménye ezen a téren mert eléggé sűrítve néztük (mondhatni egy nap alatt három film és később ez az alkotás) Nos osztom a véleményét kicsit kaland regényes. A régi karakterek meg néhány (jó néhány) új szereplő. Érdekes volt de talán olyan Indiana Jhons a tengeren típusú. Itt már nem igazán a hajó volt a lényeg hanem a kincs.... De nem bonyolódom bele. Jó olvasást és én ajánlom mindenki figyelmébe aki szereti a kalandot és a sok látványt :)

Na és ahogy szokásos tőlem a Wikipédiáról lenyúltam a cselekményt:

Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) Londonban megszökik a fogságból a királyi kihallgatás közben. A kikötőben egy szélhámos visszaél a nevével és legénységet toboroz. Amikor leleplezi, kiderül, hogy ő a múltjából egy nő, Angelica (Penélope Cruz). Ekkor elbizonytalanodik, nem tudja, hogy a nő szereti-e még, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik vele, felhasználva őt az „ifjúság forrása” megtalálásához. Mivel Angelica ismeri az irányt, Jack Sparrow kénytelen felszállni vele az Anna királynő bosszúja fedélzetére, mely Feketeszakáll (Ian McShane), Angelica apjának kalózhajója, így Jack egy olyan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól, vagy a nőtől a múltjából.

Feketeszakáll időnként vudu-varázslatot vet be Jack Sparrow ellen, akiről kisméretű, megmintázott bábuval rendelkezik.

Az „ifjúság forrása” felé tart Barbossa kapitány is (Geoffrey Rush), aki a kalózruhát az angol egyenruhával cserélte fel, de őt a személyes bosszú hajtja Feketeszakáll ellen, aki elvette tőle a hajóját; továbbá az „ifjúság forrása” felé tartanak a spanyolok, akik nem megtalálni, hanem vallási felbuzdulásból elpusztítani akarják a forrást. Barbossa kapitány kényszerű segítője Jack Sparrow elsőtisztje, Joshamee Gibbs (Kevin McNally), akinél ott volt a forrás helyét feltüntető térkép, de gyorsan elégeti, amikor Barbossa kéri tőle.

Az „ifjúság forrása” vizének hasznosítása úgy történik, hogy két ezüst kupa kell hozzá, az egyikben fel kell fogni egy szirén könnyét, mindkettőbe tölteni kell az „ifjúság forrása” vizéből, és aki a szirén könnyével vegyített vizet megissza, az a másik ember élethosszát megkapja (beleértve azt is, ameddig élt volna, mert ő a kupa felhajtásakor meghal).

A szirének felül gyönyörű, kétéltű nők, akik alul hosszú és erőteljes halfarokban végződnek. A tengerben élnek. Szeretik hallgatni a tengerészek énekét és ők maguk is énekelnek. Azonban a tengerészeket magukkal rántják a mélybe, ahol azok megfulladnak.

A kalózoknak egyetlen szirént sikerül zsákmányolniuk, akit magukkal visznek, mert a szirén könnyére friss állapotban van szükség. A szirént megszereti a kalózok közé keveredett misszionárius, aki többször segít rajta, hogy életben maradhasson.

A kupák elvileg egy megfeneklett kalózhajóban találhatók. Egyszerre ér oda Jack Sparrow és Barbossa kapitány, azonban egy összecsapás után rájönnek, hogy a kupákat már megkaparintották a spanyolok, ezért átmenetileg összefognak, hogy megszerezzék tőlük, ami sikerül is nekik. A kalózhajón észrevesznek üvegpalackokat, amikben elvarázsolva valóságos hajók vannak (köztük a Fekete gyöngy is).

A forrásnál összecsapnak az ellenfelek, Barbossa kapitány egy mérgezett élű karddal leszúrja Feketeszakállt, a spanyolok lerombolják a forrást.

Jack Sparrow (szándékosan vagy véletlenül?) felcseréli a két kupát, így Angelica marad életben és apja, Feketeszakáll hal meg (aki az élethosszabbító kupát választotta).

Jack Sparrow kirakja Angelicát egy lakatlan szigeten egy töltött pisztollyal, aki elmondja neki, hogy gyereket vár tőle. Jack egy pillanatra elbizonytalanodik, majd otthagyja Angelicát.

Jack Sparrow és elsőtisztje egy tengerparton ballagnak. Az elsőtiszt az összes hajó palackját elhozta egy nagy zsákban. Jack elmondja neki, hogy azért nem itta meg a vizet, mert nem szeretné tudni a halála napját.

Easter egg: Újra a lakatlan szigetet látjuk, rajta Angelicával. A hullámok a lábához sodorják a Jackről mintázott vudubabát…

Szereplőkről képek:

Jack Sparrow:

Angelica, Jack, Fekete szakáll:

Angelica az Anna királynő bosszúja másod tisztje:

Barbossa Kapitány:

(Meglepődtem mikor először így viszont láttam... a rettegett Kalózkapitány nyalizik a királynak... furi volt...)

Joshamee Gibbs: Jack első tisztje:

A csuhás és a szirén:

Nem hittem volna hogy a szirének képesek emberi alakot is fel venni, de hát vannak meglepetések.

Na még egy borító így utoljára :)

2. fejezet

Ziala Deziré szemszög:

Békésen pakolászok a műhelybe, hogy ne legyen olyan rumli mire haza ér mester. Kopogtatnak, mit kopog, inkább dörömböl a békémet meg rontó egyén.
Kinyitom, mert hát ha munkáról van szó, és láss csodát. A dél előtt kikötött romhalmaz kormányosa zargat, hogy menjek segíteni, mert a városban azt mondták én vagyok a legjobb hajó ács. Végtére is ezt vehetem dicséretnek is. Jól is esik, hát megyek. Nekem mindegy hogy kalóz vagy kereskedő, esetleg hadi-tengerész. Itt az a fő, hogy fizesse ki a munkám árát.
Nem egyezünk meg az összegben. Előbb látnom kell a hibát.
A legrosszabbra felkészülve viszek mindent faanyagot meg szerszámokat.
A munkával nincs baj, szép kis zátonyos szakadás. Nem baj. Hamar kész leszek vele. Viszont amit a hajón találok a raktár mélyén, meg lep, egy potya utas. Na de nem is ezzel lenne baj, hanem azzal hogy hozzám ér. Hozzám ér és még csak nem is leszek rosszul tőle. Annyira meg döbbenek hogy meg is fagyok.
Végül elenged és még dolgozni is hagy. Ahogy végzek a munkával, atrocitálom kéri, hogy húzzam ki a csávából. Végül beadom a derekam neki. Érdekel hogy miért nem hatott rám úgy, mint a többi. Na meg valami különös dolog lengi körbe, ami megint csak a fantáziám izgatja.
A matrózokat zsebre teszem. Még hajlandó fel emelni a srác hordóját is és elhozni a műhelyig, ami tegyük hozzá nincs közel. Mester nincs itthon szóval jól eljátssza a beteget. Végül pénzt is kapok még. Az alakításnak vége. A matróz távozik, megkapták, amit kellet és én is, ami engem érdekel. Begörgetem a hordót egy olyan helyre, ahol takarásban van és felnyitom. Meg tudom a nevét és azt, hogy kalóz, bár utóbbit csak sejteti. Marasztalom, tartozására hivatkozva.
Remek segéd és jól takarít. Megcsinálja azokat a feladatokat, amik miatt nincs időm befejezni az én drága kicsikémet.
Kiakad, hogy miért vagyok házon kívül így meg mutatom neki a mester művem, Blue Shadowt. Neki is tetszik. Szeretné meg venni, de sajnos nem eladó, csak úgy hajózhat rajta, ha engem is visz magával. Végül meg egyezünk, elvisz magával a tengerre, ha viheti a hajót. Nem rossz egyezség.
Eltelik egy hét talán másfél, este hatalmas robajra ébredek, a zűrzavarban kiderül, hogy drága mesterem tért haza és kölcsönösen behatolónak érzékelték a másikat. Ágyba parancsolok mindenkit, és úgy döntök nincs kedvem még ezzel foglalkozni majd holnap.
Reggel Mester kelt hogy akkor most magyarázzak.
-Megmentettem az életét és jön egyel nekem, segít a házban, nem megy sehova – darálom majd gondolkodva hozzá teszem – megérintet és nem lett rohamom – fel pillantok Gustavora és csak azt látom amit én magam is érzek, meg döbben majd mérlegel végül bólint.
-Be kell segíteni majd a műhelyben is rakodáshoz egész erős legényke.
Ebben maradunk. Hamar kiderül, hogy Alexisnek kitűnő humora van hasonló, mint mesteré. Valamint meg tudom azt is hogy hajón nevelkedett, de mást nem igazán árul el magáról, talán hogy miket eszik, mit szeret csinálni és hogy vágyik a tenger után. Vágyni én is vágyom oda a messzeségbe abba a gyönyörű kékségbe, hogy fel fedezzem csodáit.
-Mester – szólalok meg vacsora után mikor már ö pipázik én mosogatok Alex meg már rég vissza vonult a szobájába egy kiadós böffentés után.
-Mond?
-Kihajózhatnék Blue Shedowal?
-Ki hajózni?
-Igen.
-Kivel?
-Alexissel.
-Mért pont vele?
-Nem tudom valamiért meg bízom benne – vállat vonok.
-Rendben de csak fél évre.
Ez egy hatalmas előre lépés itt.
-De azért figyeld meg, hogy miért bízol benne – dorgál. – Derítsd ki. – és ezzel bocsát ágyba.
Óvatlan pillanataimban apró megfigyeléseket teszek, Alexis nyugodtan meg érinthet, a vállamon, a karomon, sőt még a hátamhoz is hozzá ért már. Még sincs semmi különös előjele annak, hogy bármit hozzá vágtam volna. És ott van az is, hogy egyszer megcsúsztam a felmosásán és egyenesen a karjai közé zuhantam háttal. Megölelt és fel segített. Kész itt szakadt el a cérna, nem értem miért nem vágtam hozzá semmit, mért nem öltem meg? Mi történt?

Gustavo mesterhez érkezik vendég. Nem kedvelem a fazont és még csak nem is jó hangulatban jön, biztos valami rosszban sántikál. Alex elkap, hogy beszéltem e már a mesterrel, hát igen. Beszéltem vele. Kienged csak nem sokáig.
A következő pár napban fel szerelem Blue Shadowot a szükséges felszereléssel, kötelek, némi faanyag a javításhoz és még vászon.
Épp a kései ebédemért megyek hazafelé és már fejben bevásárlok hogy mi minden kell egy utazáshoz.
A konyhában kotyvasztok, és terítek fél kézzel. Alex már az asztalnál ül, mint aki jól végezte dolgát.
-Gyerekek bújjatok el –ront be Gustavo. Alig teljesítjük akaratát a bejáraton dörömbölnek.
Katonák jönnek, hogy adja ki Alexet. Mester ellenkezik végül a szemem láttára szúrja le az egyik pedig még csak nem is volt fenyegető annyira.
Alexis elküld, hogy bújjak el. Csak az első kardcsapásig maradok nyugton, egy láda mögé rejtőzöm messze az előszobától.
Hallgatom a hangokat és zokogva fülemre szorítom a kezem. Megölték, miért? Hisz nem tett semmi rosszat. Nem volt egy minta pót apa, de még más baj sem volt soha vele.
A zajok abba maradnak. Némaság borul a házra.
-Jobb, ha megyek. – áll meg felettem véres ruhában és csöpögő kardal Alexis.
-Várj! Nem úgy volt, hogy én is megyek veled? – rohanok utána és karon ragadom, alig nézek körbe máris egy hulla van ott, lehet el sápadtam és kicsit meg is rendülhettem. – Ez… ezt mind te…
-Igen. Így is velem akarsz jönni? – érzem hogy meg akar szabadulni tőlem de ezt én nem hagyom.
-Már nekem sincs maradásom – tárom szét a karom.
Mesterem teste mellet megállok. Miért hagytál itt Gustavo hisz meg ígérted hogy vissza vársz.
Alex sietett, bármikor jöhet az erősítés. Felütök egy rumos hordót.
-Rád mester – és egy-egy kupával töltök. – Tessék – nyomom az egyiket a döbbent srác kezébe. A hordót fel döntöm, kiborul az ital, lámpát szét töröm és a nyílt lángot eldobom.
-Ez mire volt jó?
-Valahogy el kell temetni, ráadásul sietünk – azzal már szaladok is a hajóács műhelybe. Fel markolom a szerszámaimat és még pár elengedhetetlen dolgot.
Alexis már a fedélzeten vár. Fel húzzuk a horgonyt és a vitorlát az esti dagálynak köszönhetően dagasztja a szél.
-Hajrá kicsim – simítok végig a hajó korlátjának fáján és a hajó meg lódul.
Lemegyek a raktárba, megnézem a szívet.
A nyílt tenger felé tartunk ott most a biztosos nekünk és valószínűleg kint is fogunk éjszakázni. A raktárnak van egy külön el különített része. Ott rejtőzik a titok nyitja. Blue Shedow ereje.
Minden rendben van vele. Lekucorodok a kis szoba sarkába és szabad utat engedek érzelmeimnek. Könnyeim potyognak, némán zokogok, elsiratva egy oylan helyet amit végre oly sok év után otthonomnak nevezhettem. Egy olyan embert aki apám helyett apám volt.

Rázkódásra riadok, ezek szerint elaludtam. A kis szobát kék vibráló fény öleli körbe, tehát veszély nem fenyeget. Alig lépek a raktár területére meg van a rázkódás oka. Alex forgatja fel módszeresen a helyet. Két láda odébb rakása közben engem is észre vesz.
-Te Zi itt egy falat kaja sincs!
-Tudom.
-Mé’?
-Ha biztonságos kikötőbe érünk, veszünk élelmet – azzal ott hagyom. A hajnali derengés körbe ölel, a szél csípősen csapja arcomba a tenger sós vizét. Erről álmodtam évek óta.
-Az áramlatokra vagyunk bízva?
-Vagy a szélre – vállat vonok. – nem kell tudnia, hogy a hajó oda visz ahova én akarom. - Látod azt a kikötőt ott? – mutatok a messzeségbe. Hunyorogva követi a mutatott irányt.
-Igen.
-Ott nincs hadi-tengerész állomás veszélytelen a kikötés, és van a szobában egy álruha neked, hogy nyugodtan partra léphess és segíts a vásárlásban.
-Segíteni?
-Ha enni akarsz, akkor segítesz cipekedni – vágom oda neki és vissza vonulok a saját kis birodalmamba. Összeszedem az ide rejtett pénzem. Most rendesen a seggére kell verni, hogy minden meg legyen. Alig érek fel megint a fedélzetre mikor Alexis kétségbe esetten jön velem szembe.
-Hol a kormány?
-Hova tekernéd? – nevetek rá – Egyébként biztos szívesen igénybe vennéd azt a maskarát, amit kikészítettem neked. Mindjárt kikötünk, szerintem öltözz át.
Morogva ott hagy.
Nézem a közelgő partot, mit rejtesz magadba új világ?
A kikötés pontos és nincs fent akadás. Alexis is előkerül, mi pedig végre a piacra mehetünk.
Kell még némi ruha is, és sok sok alapnyak ételekhez. Ha jól vettem észre Alex szeret enni.
-Fura a hajód – mormog mellettem sétálva és kicsit imitálva a bicegést.
-Miért lenne furcsa? – érdeklődöm kedvesen.
-Van benne klotyó meg mosakodásra alkalmas csap.
-Miért ne lenne? – csodálkozva rá nézek – én terveztem.
-Honnan veszel hozzá annyi vizet?
-Azt bízd rám – kacsintok és megyünk a kovácshoz.
A mesterem régi szerszám készletét hozom el javításra. Alexet addig a megvett cuccokkal visszaküldöm Blue Shedowra.
-Szörnyű ezek a viharok – zsémbel egy öreg a lócán.
-Ne itt károgj öreg. – veti oda a mester.
-De megint jön – krákogja – A szellem vihar – rám mered – Mindenkit el ragad, aki a tengeren van, vagy a hajók közelében.
-Biztos benne? – nézek rosszallóan.
-Fiatal vagy még ahhoz, hogy hitetlen legyél – dorgál – A tengeri szellem vihar minden évben eljön, senki nem tudja mikor csap le, csak egy biztos! Mindenkit, aki kiment a viharba azt magával viszi.
-Zi! – fut be Alexis.
-Mond? – fordulok felé.
-Találtam munkát – vigyorog rám.
-Mit?
-Majd útközbe elmondom – rángat.
-Itt vannak a szerszámok – mondja a kovács és mosolyogva kezembe adja – Jó szerszámok, jól szolgálnak.
Bólintok és megint eszembe jut Gustavo mosolygó arca.
Elmélkedni nincs sok időm Alex el rángat.
-Mi van már – méltatlankodok.
-A kikötőben vesztegel egy rozoga bárka, ha meg javítod busásan fizetnek hallottak rólad.
-Na szép – mérgelődöm – És én még azt mertem feltételezni, hogy magadnak találtál munkát.
-Itt nincs öldöklésre kedv – villantja rám hideg tekintetét. Nagyon mérges lehet. Akkor nem hozhatom fel a múltkorit, pedig érdekelne.
Meg adom magam és hagyom had vezessen. A hajó tényleg rozoga, de van fa anyaguk és még szerszámot is adnának, de arra nem vagyok hajlandó végül alig fél nap alatt kész is vagyok. Alex is segít fát emelgetni.
Már alkonyul mire kész vagyunk. Meg kapjuk pénzt és megyünk Blue Sadowhoz.
-Este könnyebb a tájékozódás a csillagok alapján – konstatálom a tiszta, de szeles eget bámulva. Éjszaka lehet vihar lesz. Nem baj majd bezárjuk az ajtókat, ablakokat és a vitorlát is bevonjuk. Akkor nem lesz baj. És majd Blue Shadow segít.
A nyílt tengerre érve még csak fel ocsúdni sincs időnk, máris leszakad az ég.
-Mi a jó élet folyik itt? – mérgelődik Alexis.
-Segíts bevonni a vitorlákat – mászok a kötélzetre.
-Minek?
-Mert ha elszakadnak nincs elég anyagom – üvöltöm túl a szelet. Arcomba csapja a hajam. Prüszkölök és nem adom fel. Alig érek a tartó kötelekhez az égen, mintha tölcsér jönne létre. Mi történik most?
Blue Shadow irányíthatatlan bárkaként sodródik az örvény felé. Le fogunk zuhanni a mélybe magába szippant. Vagy a tölcsér kap el minket és felrepülünk az égbe.
Míg bámulom a messzeséget, a vihar tombol. A tölcsér és az örvény egyé válik, mi pedig bele keveredünk.

Fáj a fejem és mindenhol sajgok.
-Hol vagyunk? – kérdezem a szürke eget.
-Nem tudom, de kísérteties ez a hely.
Hirtelen ágyú dördül. A hajó meg rándul.
-Lőnek ránk, ne csak ott feküdj – ordít rám Alexis.
De nem tudok meg mozdulni. Olyan érzés kerít hatalmába, ami mintha a hasamat tenger simogatná.
-Ziala a hajó! – kiált Alex fel riadok.
-Mi van a hajóval? – kiáltok vissza.
-Épp ágyúznak minket, te meg békésen horpasztasz a fedélzeten?
-Ne őrjöng, itt vagyok.
-Hol vannak az ágyuk?
-Milyen ágyuk? – nézek rá értetlenül.
-Milyen ágyuk? A tengerbe vetem magam hol a fenében nevelkedtél? – csodálom, hogy tényleg nem vet valamit a tengerbe, mondjuk engem.
A látvány, ami a szemem elé tárul mikor végre sikerül fel állnom megdermeszt. Egy flotta szellem hajó vesz körbe minket. A matrózok mind mind foszlanak rongyosak és a hold is ki bukkan a felhő közül, még kísértetiesebbé téve a látványt.
-Jaj – nyögöm ki, csípést érzek a tarkómon – Mi a…? – oda kapok, egy bogarat kenek szét a nyakamon.
-Hol vagy már Zi? – hallom még Alexis hangját aztán sötétség.
Tenger zúgás ölel körbe. Durranások, majd fájdalom hasit a testembe. Hallom a többi hajót érzem az áramlatokat. Menekülni kell. Muszáj. Merre van a ki út?
Hirtelen fényt veszek észre a sötétséges mélyben, arra irányítom a testem és megyek. Muszáj kijutnom innen.
Még utánam lőnek, még el találnak de már csak súrolási szinten.

1. fejezet

Alex pov

Most aztán igazán nagy bajban vagyok! Először is, a hajó, amin utazok léket kapott. Na, nem mintha annyira szívem csücske lenne ez az átkozott bárka, mert én csak potyautasként vagyok rajta. Engem ugyanis, Alexis Roberts-et, akit földön és vízen rettegnek, csak egy hajón látnának szívesen, egy börtönhajón. És most, hogy egy hatalmas luk tátong annak a raktérnek a falán, ahol én rejtőzöm, hamarosan itt lesz valaki, hogy befoltozza. Ki nem szökhetek, mert odafönn csak úgy nyüzsög a népség. Ezért nincs más választásom, meg kell húznom magam, hogy észre ne vegyenek. Úgyhogy most itt kuporgok a hajófenék legeldugottabb és legsötétebb pontján.

Hangokat hallok, de nem bírom megállni, hogy ne kukucskáljak. Éppen a hajómester jön le és utána… Várjunk csak! Micsoda? Egy ifjú leányzó követi, olyan zöld hajkoronával, mint a hínár. Vajon mit kereshet itt egy ilyen hölgyike? A vén tengerész megmutatja neki a beszakadt deszkákat és lelép, a lány meg dolgozni kezd. Még életemben nem láttam olyan fehérnépet, aki ilyesmihez konyított volna! De ahogy elnézem, ő egész ügyes. Hirtelen valami patkány rohan el mellettem, ami zajt csap. A lányzó erre megijed, és felém fordul. Szerencsére a sötétben nem láthat meg. Ekkor elindul felém.

- Ki van ott? – kérdezi a vaksötétbe. Kislány, gondolod egy patkány válaszolna?

Hátrálni kezdek, de mire észreveszem, már sarokba is szorultam. Elvakított ez a fránya lámpafény! Most mit csináljak? A lámpa az arcomba világít, mielőtt még bármit is kitalálhatnék. Nemsokára szembetalálom magam a lánnyal is. Ösztönösen reagálok, a szájára tapasztom a kezem és a torkának szegezem a szablyámat.

- Ha megnyikkansz, kinyírlak!

Na nem mintha olyan elvetemült lennék, hogy hidegvérrel végezzek vele, de valamivel el kellett hallgattatnom. Úgy látszik, be is vált, mert nem tesz mást, csak meglepetten pislog rám. Mikor megbizonyosodom róla, hogy nem fog kiabálni, elveszem a kezem a szájáról. Még mindig nem mozdul, csak les rám. Lassan kezdem ezt megelégelni, ezért intek, hogy menjen a dolgára. Visszamegy a félkész munkájához, én meg utána baktatok és mellé telepedek. Igazán szépen dolgozik, jól kitanulta az ácsmesterséget. Nem mintha én annyira értenék hozzá, de jó pár híres mester munkáját láttam már a hajón, amin a gyerekkoromat töltöttem. A lány dolga végeztével feláll és menni készül.

- Hé te! – szólok neki. Erre kicsit összerándul és rám néz.
- Mi van? – kérdezi. Kicsit mérgesnek tűnik. Pedig nem is mondtam semmi rosszat.

- Segíts innen kijutni.

- Mi?! De hogyan? Különben is, nem is ismerlek!
- Jól van, jól van. – intek felé. Nem is értem, hogy mit mond, mert mással vagyok elfoglalva. Pár pillanat múlva egy hordót gurítok a fénybe.

- Ez meg mi? – kérdi hitetlenkedve.

- Ez egy üres rumoshordó.

- És hova tűnt belőle a rum?

- Há’ elfogyott. – mondom vigyorogva. Erre válasz helyett csak furcsállva néz rám.

- Na, elmondom, mit csinálj. Kinyitod ezt a hordót, én belebújok, te visszazárod. Szépen oldalra fordítod és kigurítasz benne. Világos?

- De mégis mit szólnának, ha csak úgy kivinnék innen egy hordót?

- Mondd azt, hogy elviszed fizetségként.

- Micsoda?! – háborodik föl – Mégis hogy képzeled, hogy elmegyek innen pénz nélkül?

- Bízz bennem! – mondom neki és komoly arccal ránézek. Ettől úgy tűnik, megenyhül és segít végrehajtani a tervemet.

- Egy lyukat ne felejts vágni! Szeretnék levegőt is kapni.

Ezzel beszögel a hordóba. Odabent csak a sötétség vesz körül, de még hallom tompán a külvilág zaját.

- Hé, megállni!

Érzem, hogy a hordó görgése abbamarad. Ajjaj! Rosszat sejtek!

- Mit gondol, mégis hova viszi azt? – kérdi az előbbi férfihang.

- A mesteremnek viszem. Tudja, ez a fajta rum a kedvence. – válaszol ártatlan hangon a leányzó.

- De akkor sem viheti el csak úgy.

-Rendben, de akkor mi lenne, ha ezt kapnám fizetség gyanánt? – az arcát ugyan nem látom, de nagyon is el tudom képzelni, ahogy szende álmosollyal és nagyokat pislogó szemekkel válaszol. – De megkérhetném arra, hogy segítsen vinni? Nagyon nehéz.

- Hát… jó. – és erre újra elindulunk.

Pár perc múlva végleg megállunk.

- Jaj, nagyon köszönöm. Annyira hálás vagyok, hogy segített. – mondja a lány.

- Nem tesz semmit, kishölgy. Igazán… - visszakozna a matróz.

- Tudja, a mesteremnek már csak ez az egyetlen öröme van az életben. – szakítja félbe a lányzó és mintha el is csuklana a hangja. – Nagyon beteg és az orvosság olyan drága. – a hüppögés most már pityergéssé változik. – A gyógyszerre félretett pénzt nemrég ellopták és… és… fogalmam sincs, honnan szerzek pénzt. – ekkorra már hangos zokogásban tör ki. – Minden munkát elvállalok… de nem tudok annyi pénzt összeszedni… és fogalmam sincs, mit csináljak!

- Jól van, nincs semmi baj. – próbálja csitítgatni a férfi. – Tessék, itt van egy kis pénz, remélem elég lesz.

- Jaj, uram, ön igazán kedves.

Nem sokára én is kikerülök a hordóból. A lány nincs nyoma semmilyen aggodalomnak vagy bánatnak, csak mosolyogva mutatja a jól megtermett, dugig tömött pénzes zacskót.

- Ez igen! Te aztán jól megkopasztottad! – mondom elismerően. Erre mind a ketten nevetésben törünk ki.

- Szép előadás volt, mondhatom, remek kalóz lenne belőled.

- Miért, te csak nem vagy kalóz? – kérdezi megdöbbenve.

- De bizony. És nem is akármilyen! Én vagyok Alexis Roberts. – bökök nagy büszkén a mellkasomra.

- Hogy kicsoda?

-  Mi van? Te nem is hallottál rólam? – nézek rá elképedve. – Pedig én eléggé hírhedt kalóz vagyok ám! És nem is kevés vérdíj van a fejemen. – talán ezt az utóbbit nem kellett volna elárulnom, de az hogy nem hallott rólam teljesen ledöbbentett.

- Hát, itt ugyan nem. – von vállat. – De mégis mihez akarsz kezdeni most, hogy idejöttél?

- Őszintén szólva, fogalmam sincs. De majd csak lesz valahogy.

- Mi lenne, ha itt maradnál a műhelyben? Úgyis jól jönne a segítség.

- Nem lehet. – mondom komoran.

- Miért nem?

- Ide figyelj! Nem tudsz rólam semmit! És én mondom neked, nem is akarnál! Jobb, ha most megyek.

De csak nem hagyja abba, utánam jön és megmarkolja a vállamat.

- Várjál csak! Még tartozol nekem!

- Megkaptad a pénzt, vagy nem?

- Azt a munkámért kaptam. De te még jössz eggyel azért, mert segítettem meglépni. Ugye nem akarsz csak úgy eltűnni?

Végül is igaza van. Tartozom neki és a becsületem nem engedné, hogy ne viszonozzam.

- Rendben van. – adom be a derekam. – De nem hagyhatom el a műhelyt! Nem mondhatom el, hogy miért, de így lesz a legjobb.

Erre jókedvűen elmosolyodik. Miért érzem azt, hogy én is besétáltam a csapdájába?

Hirtelen az az érzésem támad, hogy valami kiment a fejemből. Mi lehet az? Ja, meg is van!

- Ha már itt tartunk neked mi is a neved?

- Ziala Desiré.

Hmm. Eléggé furcsa név.

- Mondd, Ziala. A mestered ugye igazából nem is beteg?

- Dehogy is! Csak elutazott, hogy beszerezzen egy ritka faanagot.

Így esett meg, hogy egy hajóácsműhelyben kezdtem el dolgozni. Ziala tartja magát az egyezséghez, nem kell a városba mennem, de szerencsére a ház körül is akad elég munka. Jó itt lenni, bár közel sem annyira, mint a tengeren. De rég volt már, hogy félelem nélkül, szabadon szállhattam hajóra!

- Itt most takaríts ki! – adja ki Ziala a parancsot az egyik nap.

- Itt? Minek? – nézek rá értetlenül.

- Nem látod? Minden csupa kosz! A portól nem látszik a padló színe!

-  Jaaa! Azt hittem, annak eleve ilyen színe van.

Ziala erre a tenyerébe temeti az arcát és csak ennyit mond:

- Na jól van, én megyek, dolgom van. – és elmegy.

Én sosem értettem ezt a takarítás dolgot, pár nap múlva úgyis ilyen poros lesz megint. De mindegy, inkább nekifogok, így legalább elütöm valamivel az időt. Viszont furcsállom, hogy Zialának dolga van. A legutóbbi megrendeléssel is már két napja végzett. Mit csinálhat? Mikor visszatér, kíváncsian megbámulom és le se veszem róla a szemem egészen addig, amíg már kezd teljesen az idegeire menni a dolog és bosszúsan megkérdezi:

- Mit akarsz már?!

- Hol voltál? – nézek rá számon kérően.

- Neked ahhoz semmi közöd. Különben is, kettőnk közül te vagy a gyanúsabb.

- Jó, de én egész nap itt vagyok, nem csinálhatok semmit. De te nem tervezel ellenem semmit sem, ugye?

- Nem, nem tervezek. – sóhajtja. – De ha akarod, be is bizonyítom. Gyere velem.

Int, hogy kövessem.

- Várjál, hova mész? Mondtam, hogy nem megyek emberek közé.

- Nyugi, nincs olyan messze.

Hát, remélem, addig semmi rossz nem történik. És annál jobban furdal a kíváncsiság is. Igaza volt, tényleg nem megyünk messzire. Egy kihalt dokkhoz érünk, ahol egy hajó vesztegel.

- Tyű, helyre kis csónak!

- Hé, ne mondj ilyet róla! Ő az én mesterművem. – mondja büszkén.

- Tényleg te építetted? – és már indulok is felé, hogy felfedezzem. Nagyon szép munka. Könnyű, de masszív és valószínűleg nagyon gyors is. Tökéletes kalózhajó lehetne.

- Bárcsak körbehajózhatnám vele a Földet! – mondom csak úgy magamnak, de ekkor meglátom magam mellett Zialát.

- Tényleg ennyire tetszik? – kérdezi lelkesen.

- Bizony. Nem akarod eladni nekem? Annyi pénzt szedek össze érte, amennyit csak akarsz.

- Szó sem lehet róla! Ő nem eladó. Engem is magaddal kell akkor vinned. – mondja elvigyorodva.

- Hát, ha ennyire akarsz, gyere. – mosolygok vissza cinkosan.

Nagyon izgatott vagyok! Alig várom már az indulást!

- Igaz, még nincs teljesen kész és még fel is kell szerelni a szükséges dolgokkal. Meg persze a mesteremtől is engedélyt kell kérnem, de az nem lesz probléma. – mondja Ziala hazafelé menet.

Az elkövetkező napokban sokkal lelkesebben végzem a teendőimet. A műhelyen kívül sok időt töltök a hajón, amit Ziala Blue Shadow-nak nevezett el. De lehetnek bármilyen örömtelik a nappalok, az éjszakákat még mindig álmatlanul töltöm. Így lehetséges az, hogy egy ilyen álmatlan éjjelen egy gyanús neszt hallok meg a házban. Padlónyikorgás! Valaki bizony jár idebenn. Ziala nem lehet, láttam volna, ha felébred. Egy betörő az! Csendben felkelek és a bejárati ajtó irányába lopózom. Ekkor hirtelen a sötétben feltűnik egy hatalmas alak.

- Most megvagy, te mocsok! – kiáltok rá. A másik rám néz és látszik, hogy dühös.

- Te kis bajkeverő, most elkaplak! – és nekem ront. Én még időben félreugrok, erre ő felkap egy villáskulcsot és azzal támad rám. De nem tud elbánni velem! Ő lehet, hogy nagy és erős, de én gyors vagyok! A verekedést a lámpafény szakítja félbe.

- Mi a fene folyik itt?! – hallatszik a hátunk mögül. Mindketten megfordulunk és egy álmos és igen mérges Ziala áll velünk szemben. – Mi lenne, ha nem zajonganátok így éjnek évadján?!

Hamarosan mind a hárman az asztal körül ülünk. Mint kiderül, az óriás Maximilian Gustavo, Ziala ácsmestere. És hogy ugyebár én sem vagyok tolvaj, hanem az új segéd.

- De mégis mi a fenének kellett ilyen későn hazaállítania?! - kérdezem dühösen.

- Azért, mert most értem haza, világos?! Annik viszont meg én nem örülök, hogy a saját házamban nekem ront egy ilyen kis mitugrász!

- Nem csoda! Ilyen őrült kinézettel ki nem nézné banditának?!

- Hát azért a te ábrázatod sem túl bizalomgerjesztő, fiacskám!

- Jól van, ezt majd holnap megbeszélitek, de most már mindenki menjen aludni! – vág közbe még igencsak álmosan Ziala.

Az elkövetkező hetek ugyanolyan munkával telnek, csak most már a Mesterrel karöltve. A megszokottá vált civódásokon kívül nem történik semmi szokatlan a műhelyben. Egyetlen esetet kivéve.

- Na, megkérdezted már a Mester a hajóval kapcsolatban? – teszem fel a kérdést Zialá-nak.

- Persze, mondtam, hogy sima ügy lesz. Azt mondta, ha elkészülünk, mehetünk, de ne maradjak kint fél évnél tovább.

- Mondd csak, mégis mennyire ismered ezt a fiút? – halljuk a hangot a másik szobából.

- Annyira igen, hogy tudjam, jó gyerek. Nem lesz vele baj. – hangzik a Mester válasza. Egy ismerőssel beszélget, láttam már korábban is errefelé, de abban nem vagyok biztos, hogy jó barát.

- Akkor is vigyázz vele! Ki tudja, mit csinált annak idején.

- Te meg ne üsd az orrod a dolgomba! – mondja a Mester és kitessékeli a férfit a házból. Megfordul és látja, hogy őt nézzük. Komoran rám néz.

- Jobb lesz, ha vigyázol, kölyök. Úgy tűnik, valaki szaglászni akar utánad. – mondja és elmegy.

Bíztam benne, hogy nincs igaza. De ahogy mondani szokás, egyszer minden jónak vége szakad. Pár nappal az eset után a mester beront a műhelybe.

- Azonnal bújjatok el mind a ketten! – mondja nekünk sötét ábrázattal. – A legjobb az lesz, ha a Blue Shadow-hoz mentek! – és már terel is minket a hátsó szobába. Visszamegy, mert valaki belép a bejárati ajtón.

- Te menj előre, én megnézem, mi történik. – mondom Zialá-nak és egy sötét sarokba húzódom. Látom, hogy a Mester négy haditengerésztiszttel beszél. Ziala ekkor mellém kuporodik.

- Mondtam, hogy menjél! – suttogom neki.

- Te ne mondd meg, mit csináljak!

Így mindketten láthatjuk a történéseket.

- Maguk meg mit akarnak? – teszi fel a kérdést mogorván a Mester.

- Ugye maga Maximilian Gustavo? Azt az információt kaptuk, hogy egy körözött személyt bújtat. – válaszolja az egyik, feltehetően a négy közül a legmagasabb rangú tiszt.

- Egy fenét bújtatok! Csak az inasom meg én lakunk itt. Táguljanak innét!

- Nem. Házkutatást kell végeznünk.

- Azt már nem! Azonnal hagyják el a… - kezdi el a Mester, de elakad a szava. A tiszt belémártja a kardját. Zialá-val mind a ketten ledermedünk. A mellkasom összeszorul és hallom, hogy Ziala elnyom egy sikolyt. A tiszt kihúzza a kardját a Mesterből, aki holtan esik össze.

- Önvédelem. – mondja a tiszt, mire a többiek bólintanak. Ekkor érzem, hogy az agyamat kezdi elborítani a düh.

- Ziala, bújj el és ne gyere elő! – mondom, még mielőtt teljesen elveszítem az irányítást az elmém felett.

- De…

- Azonnal tűnj innen! – üvöltök, de már hátra se nézek, hogy mit tesz vagy hova megy, hanem a kardommal előre rontok, egyenesen a négy férfinak.

Mikor újra a józan eszemhez térek, a szobát elborítja a vér és a padlón öt hulla fekszik. Amelyek közül négyet én öltem meg. Méghozzá hidegvérrel. A szoba közepén állok és lihegek. Nem a fáradtságtól, hanem a zaklatottságtól. Ehhez nem lehet hozzászokni, még úgy sem, hogy rengetegszer átéltem már ezt. Miután megnyugszom Ziala keresésére indulok.

- Jobb, ha megyek. – mondom neki komoran, miután megtalálom egy láda mögött.

- Várj! Nem úgy volt, hogy én is megyek veled? – jön utánam, de ekkor meglátja a holttesteket és elsápad. – Ez… ezt mind te…

- Igen. Így is velem akarsz jönni?

Bólint egyet. – Már nekem sincs maradásom. – mondja és szomorúan a mestere holttestére néz. A szemében mintha könnycsepp bujkálna. De ezek nem olyan műkönnyek, amiket párszor láttam már tőle. Tudom, hogy ezek igaziak, és én ezelőtt még nem láttam Zialá-t igazából sírni!

- Azonnal indulnunk kell! Amire még szükségünk van, azt majd útközben beszerezzük.

A Blue Shadow felé vesszük az irányt. A hajót eloldozzuk, a vitorlákat kibontjuk, és a szélre bízzuk magunkat.