2014. április 10., csütörtök

4. fejezet



Alexis pov

Végre újra az ismerős vizeket szeljük, immár új társunkkal, Nandine-nal, aki történetesen orvos, úgyhogy igencsak hasznos bajtársra leltünk személyében. Én a hajó orrán ücsörgök, élvezem, ahogy a friss tengeri szellő a hajamba kap. Attól a másik világ-beli áporodott levegőtől szinte felfordult a gyomrom. Ziala is épp ügyködik valamin. Folyton ezt csinálja, babusgatja a hajót. Aztán hirtelen azt veszem észre, hogy a szőke orvos lány áll mellettem és egy kicsit félénken megszólít.
- Ööh, Alex. Tudom, hogy még csak újonc vagyok köztetek, de lassan ki kéne kötnünk, hogy feltölthessük a készleteinket.
Mi tagadás, igaza van. Elég sok ideje vagyunk már úton. Rápillantok Zialá-ra, aki bólint egyet, és a hajó felgyorsul, hogy minél hamarabb célt érjünk.
Hamarosan utunkba is kerül egy kikötőváros. Ugyanúgy, mint a legtöbb ilyen, zajos, tele van élettel, és mindenféle emberek megfordulnak itt, és habár mindennél jobban szeretem a csendes tengert, azért néha jó egy-egy ilyen kikötőben múlatni az időt. De alighogy leszállunk Blue Shadow-ról, valaki kiront az egyik kocsmából, és a vízbe hajít valamit. Kicsi és vézna alak, csak nem egy gyerek?! Ziala kezébe nyomom a kardom és lerúgom a csizmám, hogy a vízbe vethessem magam.
- Hé, Alex… - hallom még Ziala döbbent hangját, de ahogy lemerülök, már csak tompa zajt hallok. A kis emberke nagyon gyorsan süllyed, mint a kalapács. Várjunk csak, nem az Ördöggyümölcs egyik hatása ez? Szerencsére hamar utolérem, és karjánál fogva megragadom, hogy a felszínre vihessem. Odafenn a két nő aggodalmaskodva vár rám. A földre rakom a mozdulatlan testet. Egy sovány, sápatag kis fiú az. Egy pillanatra megrémülök, hogy nem tudtam megmenteni, de Nandine megnyugtat.
- Nincsen semmi baj, még van pulzusa. – Aztán el kezd csinálni valamit a fiúval. Láttam már ezelőtt is ilyet, azt hiszem mesterséges lélegeztetésnek hívják. A kölyök hamar feléled és vizet öklendez ki. Tanácstalanul néz körbe. Én meg közben az ivó felé tartok, és benyitok. Lábbal.
- Alex, ne! – próbál Ziala visszatartani, de sikertelenül.
Odabent mindenki kipirosodott arccal üvöltözik és énekel. Hitvány férfiak, hogy ennyire nem bírják az alkoholt. Elkiáltom magam.
- Ki az a senkiházi, aki gyerekeket dobál a vízbe?
Egy pillanat alatt csend lesz, és valaki dülöngélve feláll a helyéről. Nem nagy szám, csak egy fejjel magasabb nálam.
- Az a kis korcs kiöntötte a boromat. – mondja alkoholtól lebénult nyelvvel. Én felnevetek.
- Micsoda?! Te bort iszol? Milyen férfi vagy te? Hiszen az igazi tengerésznek a rum való!
- Rumot csak a pelenkás kisgyerekek isznak. Bár ha jobban megnézlek, te is pont az vagy.
- Mondd ezt még egyszer! – és már nyúlnék is a kardom felé, amikor beront valaki.
- Ne, kérem, ne tegyék tönkre a fogadómat! Tönkre mennék!
- Igaza van Alex. Legyél te az okosabb és tedd le szépen azt a kardot. – próbál nyugtatni Ziala. Sóhajtok egyet, megfordulok és az ajtó felé tartok, de még hallom annak a férfinak a csípős megjegyzését.
- Heh, gyáva. – erre visszafordulnék, de Ziala a kijárat felé ráncigál. Utánunk jön a tulaj is.
- Hálásan köszönöm, hogy nem okoztak botrányt. A sok verekedés miatt már alig bírom fizetni a javítási költségeket.
- Miért hagyta, hogy így bánjanak ezzel a fiúval? - váltok témát és a Nandine mögé bújt, remegő gyerekre mutatok.
- Jaj… hát… ő az egyik felszolgálóm. Elég ügyetlen, és ezért sok gondot okozott már. Csak szánalomból van még itt. – a hangjából kihallatszik a nemtörődömség.
- Sebaj, mi szívesen magunkkal visszük. Így mindannyian jól járunk. Viszlát. – fordulok sarkon, a három ledöbbent pedig utánam.
- Mégis mi jut az eszedbe? – suttogja Ziala ingerülten.
- Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy a fiúnak birtokában egy Ördöggyümölcs ereje. Még hasznukra lehet. – súgom vissza, és mielőtt még bármit is felelhetne, elkiáltom magam – Na, most már tényleg itt az ideje szerezni egy kis kaját, meg még amit kell! Ja és ne felejtsük el a rumot se!
- Köszönöm. – motyogja egy kis hang mögöttem. Most hallottam először megszólalni a fiút.
Miután mindent beszereztünk, ami kellett, visszamegyünk a hajóra, hogy kifaggathassuk a jövevényt. Nem túl beszédes, az egyszer biztos, és ennek tetejében olyan cérna hangja van, hogy igencsak fülelnünk kell, hogy megértsük, amit mond. Azt minden esetre ki tudtuk már szedni belőle, hogy a neve Karl Boban.
- És mihez értesz, Bo? – kérdezi Nandine. Úgy tűnik, ő ért vele szót leginkább, vagy csak Bo tőle fél a legkevésbé.
- Sza-szakács – motyogja.
- Na, Alex, ez a szerencsenapod! Most már lesz, aki főz rád. – veregeti meg a hátamat Ziala.
- Tch. – morgok egyet. Nem is vagyok én annyira éhenkórász.
- És… süteményt is tudok sütni. – teszi még hozzá Boban.
- Tényleg?! Ez fantasztikus! – lelkendezik Nandine. Hát róla meg végképp nem gondoltam volna, hogy ennyire édesszájú.
- Hé, kérdezd meg arról a dologról is. – súgom oda a szőke lánynak, mire Ziala szúrós szemmel néz rám. – Légy szíves.
- Oh, igazad van. Boban, neked ugye van Ördöggyümölcs-képességed.
A fiú bólint.
- Elmondanád, mi az?
- Megmutatom – és ekkor valami elképesztő dolog történik. Bo egyik keze konyhakéssé, a másik húsklopfolóvá változik. Aztán újabb és újabb konyhai eszközöket sorakoztat fel nekünk, és mindezt a puszta kezein. Mikor abbahagyja, mi hárman csak ámulunk.
- Hű, ez nem semmi. – jegyzem meg. Ennél jobban már csak az lep meg minket, amikor először főzni látjuk. Hihetetlenül gyors és ügyes a konyhában, és a főztje valami mennyei. Úgy gondolom, hogy jól jártunk vele.
Nos, hát így esett meg, hogy kis csapatunk immár négy tagot számlál.